Bora Bora

Leszáll a repülő Bora Borán. A reptér megint egy motun (korallzátonyon) van. Bemondják, hogy a csomagokat majd az ingeyenek hajójárat túloldali kikötőjében lehet átvenni. Ez milyen okos, így nem kell a hajón átesnünk egymás cuccán. Elszaladok mosdóba, mire kijövök, már mindenki felszállt a hajóra. Rohanok, még épp elérem. Kb 20 perc alatt átérünk a főszigetre. Kitolják a csomagkocsit. Minden bőrönd elkel, de hol az enyém? Hát kiderül, hogy a reptéren. Ugyanis nem azt mondták be, hogy automatikusan átviszik a csomagot, hanem, hogy szedjük össze leszállás után, aztán tegyük a csomagkocsira SK és akkor átviszik. Szuper. Nyomás vissza a reptérre. Megy is egy hajó fél óra múlva. Ami aztán 2 óra múlva jön vissza a reptérről (a repülők érkezéséhez igazítják – tulképp még szerencsém is van, hogy nem napi 1 járat érkezik). Nem pont így kellene a nyaralást töltenem Bora Borán, de amíg van laptop, nem unatkozom.

A srácot, akit CS-en találtam, sms-ben értesítem, hogy még a csomagommal bénázom, elég, ha este 6-ra jön értem. Jól kezdem, de legalább nem lesznek nagy elvárásai az értelmi képességeimmel kapcsolatban : – )


Szóval vissza a reptérre, üldögélés 2 órán át, és vissza Bora Borára. Van, aki egyszer sem jut el ide, én meg aznap már másodszor : D

Verőfény és naplemente

Thierry 45 éves (mint Dom - úgy tűnik, ezek a kirándulás ez a korosztály lesz a vendéglátóm). Van egy lánya, Ambre, aki 9 éves és 15 naponta költözik anyától apáig és vissza. Most épp apa van soron. Kár, hogy nem tudok franciául, mert szimpi a kislány. Thierry búvároktató és egy hajón lakik. Mikor a CS-en a 11 méteres hajójáról írt, vmi nagy járgányt képzeltem el. Mondjuk nem kicsi, mert 2 hálókabin, egy nappali/étkező és egy hálósarok van benne. Felfújható gumi-motorcsónakkal jutunk el a hajóig, miután a félig kibelezett autójával elérünk a kikötőbe. Úgy látszik, az európaiak, akik a földi paradicsomban telepszenek le, nem adnak az ilyen apróságokra, mint autó. Mondjuk ez azért egy fokkal jobb, mint Dom kocsija volt.
Szuper kis vacsit főz a vendéglátóm (de jó dolgom van), aztán beköltözöm a kabinomba. Az egyetlen kellemetlen dolog a hajókon a WC. A tengerből kell kézzel  felpumpálni a vizet az öblítéshez, kezet mosni meg a mosogatónál lehet, miközben a lábammal pumpálom a vizet, hogy folyjon a csapból. Mondjuk úgy tűnik, a kézmosás WC-zés után csak nekem mániám. . .

Szállásom az esti szürkületben

Reggel 6-kor arra ébredek, hogy vár a reggeli. Frissen turmixolt ananász, friss bagett (Thierry kicsónakázott a pékhez – de jó fej). Elvisszük Ambrét a suliba, aztán Thierry is megy a dolgára, én meg kiszállok Vaitapén, A VÁROSBAN. Tényleg város, mert több kínai üzlet is van. Állítólag itt minden üzlet kínaiak kezében van, de eddig jól titkolták. Most viszont a Csing Lee nevű üzlet leleplezte a bujkálókat.

Elég meleg van, de azért megpróbálok kicsit kirándulni. Miután 1 óra séta is csak pár cm-et juttat előre a térkép szerint, belátom, hogy ez egy nagy sziget. Stoppolásba kezdek és inkább visszamegyek a strandra.
A víz is kellemes (bár hidegebb, mint Maupitin volt – és a hajó hőmérőjén látom is később, hogy “csak” 29 fokos – brrr), úgyhogy a homokban heverészem egész nap. Az is érdekes, hogy Mooreán szinte sótlan volt a víz, Maupitin olyan átlagos, itt meg szerelmes a szakács.

Időközben elbúcsúzom utolsó európai bőrsejtjeimtől is, az itt kifejlődött újak pedig már akklimatizálódtak, és a bőségesen alkalmazott Monoii (híres helyi kókuszolaj Tiare virággal pácolva – isteni illata van!) olajnak köszönhetően a naptejről is leszoktam.

Azt nem is említettem még, hogy Moorea után szinte egyáltalán nem is láttam szúnyogokat. Raiateán és Maupitin sem voltak, és itt sem jöttek még szembe. Úgyhogy Mooreát mostantól joggal nevezhetjük a Szúnyok-szigetnek.

Bora Bora különben elég drága. A többi sziget sem olcsó európai viszonylatban, de itt minden dupla annyi. Egy üveg ásványvíz az útszéli büfében 1000 Ft körül van. Viszont a kínainál csak 200, úgyhogy aki takarékoskodni kar (én), az sétálhat érte.

Ma még a hajón alszom, de holnaptól Thierry-nek új CS-ei vannak, nekem meg tipli.