Fakarava

A repülő szürkés-sárga felhők között érkezett Fakarava légterébe. Esőben szálltunk le. Azóta is esik.

Szerintem nem lehettem elég jó mostanában, mert a Télapó a rangiroai karácsonyi díszeken kívül csak ezt az esőt hozta. De abból jó sokat. Három napja tart. Ki sem mozdulok.

Pedig Fakaraván bioszféra rezervátum van (UNESCO) és azt meg akartam nézni. Meg itt is van rózsaszín homok és nagyon terveztem, hogy viszek belőle haza. Az eső miatt viszont nincsenek kirándulások a pink sand beach-re.

Lehetne búvárkodni, de azt nem akarok. Mást nem lehet.

Úgyhogy ülök a szálláson és hallgatom a szakadó esőt. 

Még jó, hogy wifi van. Frissíthetem a blogot.

Aludni nem nagyon tudok éjszaka, mert a viharban a bungallóm tetejére hajló pálmaág folyamatosan kaparászik és dübörög. A szállás különben jó (Relais Marama). Helyi viszonylatban az egyik legolcsóbb.  Bár így is 6000 per éj reggelivel. Ha ilyen marad az idő, kicsit drága internetezés lesz ez itt.

Relais Marama
Ingyen van a bicikli meg az internet, de közös a fürdőszoba. Viszont minden tiszta és illatos. 

Második át nem aludt éjszakám után hirtelen elhatározásra jutok. Még ma lepattanok innen. Felhívom az Air Tahitit. Van hely a délutáni gépen. Hurrá.

Air Tahiti Irodája
Csoda, hogy nem találtam...?

Azért, ha már itt voltam 2 napot, legalább egy picit körbebiciklizek a környéken. Van valahol egy fehér homokos strand. Csinálok róla pár képet. Fürdés esélytelen, mert hűvös is van.

Szerencsémre eláll az eső és még a nap is kibukkan fél órára. Ami pont arra elég, hogy felnyomja a levegő páratartalmát 80 %-ra.

Elindulok a biciklivel. Szemerkél az eső. Hat km-re van a strand. Mire odaérek, már nagyon lóg az eső lába. 

Azért továbbmegyek. Megnézem az utolsó házat is. Az utolsó házikó a 10-es kilométerkőnél van.  Szaporábban szemerkél az eső. De kit zavar?! Ez csak víz.

A 10-ik kilométertől préri van. Elindulok visszafelé. A 7-ik kőnél szakad ki a felhő. De úgy, hogy esélytelen menekülni. Na nem is lenne hova itt. Úgyhogy kerekezem tovább. Igazából csak az első pár pillanat kellemetlen. Aztán, ha már nedves az ember bőre és haja, olyan az egész, mint egy langyos zuhany. Ruhában.

Az esőkabátom átázik (Lehet, nem kellett volna mosószerrel kimosnom legutóbb.). Nem is tudom, minek vettem fel, hiszen látszott, hogy felesleges. De az emberben ott van a tanult reakció: védd magad az esőtől.

Sorstársam bicajozik a szemközti biciklisávban (mert itt olyan is van ám). Egymásra köszönünk és tekerek tovább. Az egyetlen bajom az arcomba folyó víz. Folyik a szemembe, nem látok semmit, törölgetem hasztalan. Ha autóban lennék, ez lenne az a fajta eső, amikor az ablaktörlő legnagyobb fokozata sem segít és félre kell állni az autóval. Mintha slaggal öntöznének. De nincs hova félreállni, meg minek is. Semmi sem garantálja, hogy eláll az eső még ma. Vagy ezen a héten. Tekerek és közben az egyik tenyeremet napellenző szerűen tartom a homlokomhoz. Legalább ne a szemembe folyjon.

Sikerül úgy eláznom, hogy meg sem száradnak a ruhák indulásig. Meg elázott a táskám is, benne a strandtörölközővel. Cipelek vagy 2 kg fakaravai esővizet. Hát nem olyan tartós emlék, mint a rózsaszín homok lett volna : )

Este már Tahiti.