Tánc az esőben

Minden év utolsó hétvégéjén ünnepséget rendeznek Tahiti legszebb Marae-jében, a Marae Arahurahu-ban.

Erről a szentélyről már írtam. A házunktól 5 percre, egy dzsungel-szerű kertben, pálmák és virágzó fák között bújik meg.

A másfél órás ünnepségre több százan jönnek (ami itt már létszám). Tradicionális táncok, kórus, zene kis előadással keverve.

Egész nap gyönyörű idő volt, erős napsütéssel. Az előadás 4-kor kezdődött, de még égetett a nap.

Elhelyezkedtünk a szabadtéri nézőtéren. Megjelentek az első szereplők meg az első felhők. Reméljük, vár az eső a show végéig. Díszes jelmezben megjelennek a hagyományőrzők. Egyikük valamiért felszalad egy kókuszpálmára.  Megjelenik az énekkar és leül a zenészek előtt. Folyamatosan szól a dob.

A díszruhások (sztem vmi sámán) elvonulnak, majd belibbennek a fűszoknyás, pálmaruhás táncosok. Elkezd cseperegni az eső.

A tánc után megjelenik az uralkodó. Mivel a király nem érinthette a földet (bármihez hozzáért, az tabu lett, és gáz lett volna, ha a lába nyomán mindenhova szentélyeket kellett volna telepíteni), szolgái a nyakukban vitték. 

Mozgolódik a közönség, keresik az esőkabátokat. Esik az eső. Nem baj. Víz. Maradunk.

A sámán köszönti az uralkodót. Az eső szakad. A közönség rutintalanabb tagjai távoznak. A helyi erők a szék alá teszik a nem vízálló cuccaikat. A fán kuksoló szereplő visszatér a földre. Önszántából és balesetmentesen. De feltételezhető, hogy csak a csúszásveszély miatt mászott le ilyen hamar.

A konferancié megkérdezi a közönséget, akarjuk-e az előadást. Éljenzés, kiabálás. The show must go on. Folytatják.

Az uralkodó és a sámán valami szertartásba kezd. Szomorúan csüngenek a virágkoszorúk a szereplők fején, csapzottan lógnak a tolldíszek. Az eső trópusi stílusra vált és függönyt von a szemünk elé. Áznak a dobok, a jelmezek. Kár értük. Abba kéne hagyni. A rutinos helyi erőknél is előkerülnek az esőkabátok, esernyők. Csurom vizesek vagyunk. A kórus énekel. Az eső bedurvul. Már nem hallani a kórust sem. A félmeztelen táncosok enyhén vacogni kezdenek. A dob hangja a megnedvesedett bőrtől eltompul. A közönség egyre fogy. Mi még kitartunk. De nem sok értelme van.

A konferancié végül kérdőn a közönségre néz. Bólogatás. Széttárt karok. Az előadás véget ér.

Hazacsúszkálunk. Térdig áll a víz az úton.

Háromnegyed 5. Eláll az eső.

17.00 kisüt a nap.

Naaa neeeeee!