Úton...: Angkor ősi városa

2013 június 6.

Angkor egy csoda. Majdnem a modern világ 7 csodájának egyike lett.

Gyerekkoromban láttam egy könyvben először. Nagyon tetszett, de azt gondoltam, ez az a hely, ahová én soha nem fogok eljutni. Ázsiába, egy távoli, ismeretlen országba, Kambodzsába. Drága és veszélyes. Ilyen csak felfedezőknek jut. Irigykedtem a múlt századbeli kalandorokra, akik földbirtokaik jövedelméből utazgattak a Távol-Keleten és Afrikában.

Amikor 3 hónapja a következő úticélt tervezgettem, Angkor sokat nyomott a latban. Mondhatnám, szinte Angkor miatt jöttem Indokínába. És most itt vagyok a kapujában.

A belépő helyi viszonylatban elég drága, 20 USD egy napra. Lehet 3 napos belépőt venni, ez 40 USD. Az ősi város épületegyüttesei elég távol vannak egymástól, így biciklivel csak a központi rész járható be, a távolabbiakhoz mindenképp motor vagy tuktuk kell.

A tuktuk ára 13 dollár egy napra, de csak a városközpontra érvényes. A távoli templomegyüttesek meglátogatásáért 20 dollárt kérnek (30 km). A napfelkelte is feláras, plusz 5 dollár. Ez így elég drágára jön ki. A legjobban az érné meg, ha sikerülne a legtöbb helyszínt megnézni tuktukkal egy nap alatt, aztán ha mégsem fér bele az időbe kényelmesen minden, akkor másnap egy újabb napijeggyel vissza lehet jönni (bicikli csak 1 dolcsi) és akkor a lényegre (Angkor Wat és a dzsungeles templomok) van egy teljes plusz nap.

Hosszas kutakodás után összeállítottam egy listát a legfontosabb látnivalókról, aztán alkudoztam a tuktukosokkal. Sikerült kialkudni egy elég jó árat. 18 dollár. Hajnali 5-től (napkelte) estig áll rendelkezésre és elvisz minket a legtávolabbi templomhoz is. Ahogy néztem, ez ütemes haladással simán belefér egy napba. De majd a helyszínen meglátjuk és módosítjuk a programot, ha elszámoltam. A terv Jessnek is megfelelt, úgyhogy 9 dolcsi per fő. Ez már nem hangzik rosszul.

Hajnali 5-kor jött értünk a motorosfogat. Még sötét volt. Az úton csak 2-3 tuktuk zötyögött rajtunk kívül. A többi napfelkeltés turista. Mire odaértünk a pénztárakhoz, már picit szürkült az ég alja. A beléptetés meglepően modern és gördülékeny. Hosstessek segítik a bénázó turistákat. A pénztárakban webkamera készít fényképet a vásárlóról, így a belépő teljesen személyre szóló. A több napos jegyeket laminálják is és nyakba akasztót is adnak hozzá.

Az első állomás Angkor Wat. Az ősi város fő temploma. A nap már bontogatta sugarait, narancsba burkolva az égbolt keleti peremét.

Angkor Wat kapujában

Angkor Wat után a hajdani város központi erődjébe, Angkor Thom-ba mentünk. Az erőd templomának (Bayon) tornyai emberi arcokat ábrázolnak.

Az Elefántos terasz vezetett a hajdani Királyi palota felé.

A Királyi palota területe egy nagy park két mesterséges tóval. Leginkább modern strandmedencére hasonlítanak, lépcsővel az oldalukon, szóval lehet, hogy nem is királyi palota volt itt, hanem élményfürdő.

Egy medencetakarítás ráférne

A Leprakirályról elnevezett falszakasz zárta az erőd romjait.

Pár méter magasságig domborművek a falon

Mivel idővel elég jól álltunk, pedig nem is siettünk a nézelődéssel, belefért pár útba eső, nem tervezett, kisebb épület (Chau Say, Thomannon, Ta Keo).

Ezután végre elérkeztünk az általam várva-várt dzsungeles templomhoz, ahol a fák benőtték a romokat és a kövek között tekergőző óriási gyökerek festői látványt nyújtanak. Ez az a templom, ahol több filmet is forgattak, ami szinte Angkor szimbóluma (Angkor Wat és Bayon arcos tornyai mellett).

Ta Prohm

Amire nem számítottunk (és amiről nagyon szívesen lemondtunk volna), az a sok gyökér (japán turista) jelenléte volt. Minden képre rámásztak, üvöltöztek és órákig csináltak egy fényképet.

Átlag 2 órát kalkuláltam az épületegyüttesekre, de ennyit sehol nem töltöttünk el, úgyhogy még belefért egy épület, ahonnan szép a kilátás a környékre.

Pre Rup

Nekiindultunk a 30 km-es utazásnak. Egy óra lesz. A tuktuk kényelmes tempóban haladt, az út is jó volt.

A templom, ahova megérkeztünk, olyan, mint egy mesebeli kis kastély. A "Jó"-t jelképező majom istenek őrzik a helyet.

Már dél elmúlt, mire végeztünk itt is. Ebédszünet. Mondtuk a sofőrnek, hogy álljon majd meg a hazaúton a nagy kereszteződésénél, ahol idefelé jövet egy halom helyi büfét láttunk. Bólogatott, aztán a nagy kereszteződés előtt elkanyarodott és rátért egy életveszélyesen göröngyös kis útra. Kérdezem, hova megy. Ebédelni. Az út széli büfé nem jó nekünk szerinte. Kicsit erőlködtem, hogy dehogynem jó az nekünk, de ő meg erősködött, hogy olcsó étterembe visz. Na, akkor lássuk.

Mire odaértünk, már nagyon éhesek voltunk. Az étterem persze ugyanolyan büfé, mint amit mi akartunk, csak ez turistáknak van fenntartva, így minden 3-4-szer drágább és ehetetlenebb. Szuper. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy a kajálda egy újabb - nem tervezett - templom mellett állt, így azt is megnézhettük (East Mebon).

Elefánt a romokon. Korához képest jól tartja magát.

Következő tervezett állomásunk Preah Khan volt, egy újabb dzsungeles épület, de útközben megálltunk pár percre egy mesterséges szigetre épült szentélynél is, ahol egy mesterséges medencébe nyíló mesterséges barlang és abban egy fej (kígyó vagy teknős) volt látható.

Aztán megérkeztünk Preah Khan-ba. A dzsungelben rejtőző, alig feltárt romok között sétálva az ember pár pillanatra úgy érezhette magát, mint Angkor felfedezői hajdanán. Gigantikus gyökerek labirintusa, kőhalmok, fával benőtt falak, félhomály, beomlott folyosók. Csupa romantika. Kissé meghatottan gondoltam a kislányra, aki közel 30 éve elképzelte magának ezt az élményt, és most tessék, itt van. Itt vagyok. Bújkálok a mohos kövek és liánok között, beszippantom egy ősi kultúra dohos illatát, megérinthetem a dolgos kezek által faragott köveket.

Utolsó látnivalónk a Bakheng hegy volt, ahonnan a naplementét szándékoztunk megtekinteni. A dombra negyed óra alatt másztunk fel, majd onnan még lépcsőztünk a fellegvárig. Természetesen nem voltunk egyedül. Tömeg várta, hogy a Nap hozzájáruljon a fotóalbumok színskálájához.