2013. július 1., hétfő

Túszul ejtett egy orángután

2013 június 27.



Nem vicc. Tényleg. Nagyon para volt.


Befizettem egy 2 napos dzsungeltúrára. Eddig ez a legdrágább program, amire pénzt adtam ki ázsiai utam során. De ezért jöttem Szumátrára. Látni akarom az orangutánokat a dzsungelben. Kerül, amibe kerül.

Csak az eső ne essen!


A túra az első napon 6-7 órás. Aztán valami helyen letáborozunk, eszünk és ott is alszunk. Állítólag orangutánokon kívül orrszarvút, tigrist és egyebeket is lehet látni a túra során.



Reggel 9-kor indultunk.

Már a kertből kikanyarodva megtekinthettük az első mérgeskígyót, ami egy fa ágán pihent és alig lehetett észrevenni. Jól lesz. Egy ilyenre simán rátenyerelek mászás közben, annyira nem látszik.



Az egyik lány a csoportomban nem nagyon érzékelte a veszélyt, és 3 cm-ről fotózta a kígyót. Ekkor már sejtettem, hogy lesz még vele izgalom. Jó eséllyel pályázhat majd a "dzsungel áldozata" címre.


Pár perc túra után megálltunk egy gumifánál, ahol végre meghúzgálhattam a friss gumit. Erre már régóta vágytam. A szaga olyan, mint egy óvszeré : )



Megismerkedtünk a szegfűszeg fájával is. A levelének teljesen szegfűszeg illata van. Finom!


Nemsokára elértük a dzsungel határát. Vége az ültetvényeknek. Kezdődik az UNESCO védelem alatt álló  Gunung Leuser Nemzeti Park. Innentől tilos a fák és az állatok gyilkolása. 

Mesélte a vezetőnk, hogy több majom szokta már meg a dzsungelben a látogatók jelenlétét és nem félnek, sőt, némelyik odajön kaját remélve. Persze etetni tilos őket, csak a vezető adnak nekik, mert ő tudja, mit és kinek lehet.

Mesélte, hogy van egy agresszív orangután, akit Minnának hívnak. Ha ő megjelenik, futnunk kell, mert rendszeresen megtámadja az embereket és ellopja a hátizsákokat. Azelmúlt években 20 embert harapott meg. A túravezetőnk is demonstrálta a bokáján látható mély sebet, melyet Minnának köszönhet. Esther, a dszungel áldozata, persze közölte, hogy ő nem adná oda a hátizsákját. Erre megkérdezte a vezető: Inkább a harapás, mint a hátizsák?
A csaj őszintén elgondolkodott. Aztán megkérdezte: Fáj a harapás?
Ebből tényleg áldozat lesz.

Nemsokára meg is láttuk az első orangutánt. Az orangutánok fészket raknak és abban pihennek. A fészek lentről jól látható, de mivel minden pihenéshez új fészket raknak, több fészek van a fákon, mint amennyiben épp alszanak is. Találtunk egyet, amiben épp sziesztázott valaki. Az én csoportom 5 főből és 2 kísérőből állt, de a fészek alatt csatlakozott hozzánk egy másik csoport is. A majom hamarosan felébredt a zajra és lustán lejjebb mászott megnézni, mi a téma.



Ez a sok majom ott lent frankón engem bámul?!



Amíg a fészek alatt álldogáltunk, egyszer csak kiabálás hallatszik a dzsungel mélye felől. Több csoport volt egyszerre ezen a szakaszon (az egy napos túrázók is erre járnak, de később egyedül leszünk). Az egyik túravezető üvölt: Jön Minna!
Mi kis rutintalanok, először a fényképezőgépet készítettük, hogy megörökítsünk még egy majmot, de a vezetőnk frankón kezdett futni és kiabált, hogy fussunk mi is. Ahogy hátra-hátra pillantgattunk, meg is értettük, miért. Minna nem a fákon közlekedik, mint a többiek. A földön közeledett. A testtartása egyértelműen agresszív volt. Olyan volt a testtartása, mint egy nyócker bennszülöttnek, mikor meglátja, hogy az új generációs iPhone van nálad és egyedül vagy. Jön és elveszi, amit akar.

Futottunk.


A kísérők feltartják Minnát, amíg mi biztonságos távolságba érünk

Futás


Minnát megúsztuk és Esther hátizsákja is megmaradt.

Ahogy tovább túráztunk, hamarosan más érdekes állatokat is láttunk. Thomas Leaf majom (Thomas Langur) (már megint nem tudom a magyar hivatalos megfelelőt). Ez a majom szürke, de a hasa fehér. A haja punk. Édes pofa. Az egyik mami ismeri a vezetőnket, Eddiet, így egészen közel merészkedett hozzánk, hogy banánt kapjon.




Thomas után továbbsétáltunk. Tele volt az útvonal emelkedőkkel és kapaszkodókkal.

Végre megállhattunk ebédelni. Sült rizst kaptunk salátával,  és tükörtojással, aztán friss ananászt. Mindez a túravezető hátizsákjából került elő. Papírzacskóból ettünk, puszta kézzel.

Ebéd után Eddie bemesélte nekünk, hogy fagyi ízű kérget fog kóstoltatni velünk. Persze nem hittük, de azét megkóstoltuk. Kinin volt. Ami láz ellen jó. A malária helyi gyógyszere. De hogy milyen keserű! Leírhatatlan. A fa és a levélzete úgy néz ki, mint az akác. A kérgét kell rágcsálni.

Nem először csonkult meg a fakéreg


Ebéd után továbbmentünk és találkoztunk egy anyatigris-orangutánnal, Jackie-vel, akinek rossz napja volt.

Jackie nyúl felém. Itt még vidáman fotózok


És ennek estem áldozatul. . .

(Folyt. köv.)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése