2014 április 17.
Londonban van jó is. Például az, hogy bárhol vagy, 10 perc sétával már fűre léphetsz. Tele a város kisebb-nagyobb parkokkal.
Amikor időnként kisüt a nap, kifejezetten kellemes a hely. Ilyenkor kitódulnak az emberek a parkokba. Lehet piknikezni, mászókázni, sétálgatni, a büfé teraszán ejtőzni vagy sportolni.
A londoniak egy része, ha sportról van szó, a parkban futkos körbe, de nagyon népszerű a kosárlabda és a tenisz is, és mivel a legtöbb parkban rendelkezésre áll ingyenes kosár- és teniszpálya, még a költségekre sem lehet hivatkozni a lustaságot fedezendő. Teniszütő már 12 fontért beszerezhető (kb 4500 Ft), a labda meg filléres tétel.
Öcsémnek is van teniszkészlete, úgyhogy egyik nap rászántuk magunkat a sportolásra. Hárman mentünk. Öcsém, Dani és Brigi, az egyik lakótárs. Öcsém már teniszezett korábban, mi Brigivel totál zöldfülűek voltunk.
Itt említem meg azt az érdekességet, hogy a tenisz francia eredetű játék és szó. A korabeli francia játékosok a szerva után játékpartnerüknek kiabálták, hogy "Fogja!" és ez franciául úgy hangzott, hogy "Tenez!". Ezt adoptálták az angolok a játék neveként.
Miután tisztáztuk az alapszabályokat (ami leegyszerűsítve gyakorlatilag a pingpong asztal nélküli verziója), neki is álltam életem első szervájának, amely egyben életem első 'teniszlabdát teniszütővel' ütését is jelentette.
Álltam a pálya sarkában és a túloldal olyan távolinak tűnt. Kicsit aggódtam, hogy el sem fog menni odáig a labda. Meg ugye mikor az ember teniszmérkőzést néz, a játékosok akkorákat nyögnek minden ütésnél, hogy a nézőnek az a benyomása támad, hogy nagy erő kell a labda megküldéséhez. Ezen információim, és évekkel ezelőtti squash (fallabda) tapasztalataim alapján készültem neki a szervának. Feldobtam, megütöttem, a labda pedig szépen ívelt át a háló fölött. És a játékpartner fölött. És a kerítés felett. Ki a fák közé.
Hmmm. Kicsit meglepődtem. Ezek szerint nem kell ennyire megütni :-]
A következő szervánál kisebb erőt adtam bele. De még így is túlment a felfestett vonalakon. Érthetetlen. Egy ekkora ütéssel fallabdánál sehol nem lennék. Most vagy az ütőm ennyire profi, vagy én vagyok ennyire erős, vagy ez a teniszpálya kicsi.
Pár túlméretezett szerva után kezdtem megérezni a pálya méretét és néhány labdám már vonalon belül végezte. Közben kiderült, hogy az ütőm átlagos ütő, a teniszpálya meg standard méretű. És mivel a hajdani íjászatból megmaradt izmaim nem szolgáltatnak megfelelő magyarázatot a kerítésen túli ütéseimre, nem marad más, mint megállapítani, hogy a teniszversenyzők a nyögéseikkel csak túldrámázzák a meccseket.
Az azért igaz, hogy fél óra rohangálás után már lefárad az ember. Főleg, ha valódi adogatás alakul ki. És nem a labdát keressük a kerítésen túl a fűben. Vagy nem épp a szomszéd teniszpálya játékosaira várunk, hogy visszadobják az átgurult labdánkat.
Nagyon jól szórakoztunk, de azért jó, hogy hárman voltunk és 4 labdánk volt. Különben valódi játékra a labdaszedés miatt nem maradt volna idő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése