Angyali komédia

Az ölelős meetingen megismert svéd srác, Martin csak pár hétig nyaral Londonban, úgyhogy minden városnézésben benne volt. Én meg épp akkoriban léptem ki a borítékolós munkából, így időm is volt barangolni. A nap is sütött. Szóval jó idő, jó társaság, szabadság. Turistáskodjunk!

Azzal kezdtük, hogy ellátogattunk a Temple Church-höz, ami a templomos lovagok temploma volt. Ez a templomos lovagok misztériuma iránt érzett vonzalmam miatt is fontos volt, meg rajta volt a listámon a Da Vinci kód című regény (és film) miatt is. Szeretem a kedvenc könyveim helyszíneit megnézni, és mivel sok kedvenc könyvem van, még jó sokáig lesz indokom a világot járni :-)

A Temple Church nem mindig van nyitva, de most előre megnéztem a nyitvatartást, hogy ne csak kívülről lássam, mint legutóbb, mikor erre jártam. Viszont úgy emlékeztem, hogy a múltkor még ingyenes volt a belépés, most meg kértek belépőt. Kivéve, ha imádkozni megy az ember, mert az minden templomban ingyen szokott lenni.

Miután tisztáztuk, hogy Martin ateista, én meg a saját vallásomban hiszek, ami igencsak távol áll a keresztény egyháztól, az tűnt a legkézenfekvőbb ötletnek, ha imádkozás címén ingyen megyünk be. Igaz, hogy így fényképeket nem tudtunk csinálni, mert az már pofátlan lett volna, meg ugye így rendesen körbesétálni sem lehet, csak az imádkozós részen ülve lehet nézelődni, de én különben sem szoktam ennél alaposabban körülnézni a templomokban. Az épület szerkezete és a művészettörténetileg fontos részek érdekelnek, a kegytárgyak meg hidegen hagynak. Hacsak nem valami 1000 éves, különleges, faragott szobrocskáról vagy pogány jelképeket tartalmazó falfestésről vagy hasonlóról van szó.

A Da Vinci kódban a főszereplők először ebbe a templomba jönnek egy rejtélyes lovag sírját megkeresni, de aztán kiderül, hogy a keresett személy nem is itt van eltemetve, hanem a Westminster Apátságban.

FOTO (itt most egy fenykep jonne a templomrol, de mivel epp kek halalosat jatszik a laptopom, majd berakom a kepet, ha meggyogyult)

A Westminster Abbey-be 14 Font a belépő. Aki imádkozni akar bemenni, azt átküldik a szomszéd kis kápolnába. Van viszont délután 5-kor egy mise, amin ingyen részt lehet venni. Nem ez lesz az első mise, amit végigülök egy magasabb cél érdekében, úgyhogy ma is spórolunk 14 fontot. A kapunál táskaellenőrzés. Nem tudom, hogy fegyvert vagy alkoholt keresnek-e, mindenesetre a fényképezőgépet elrakatják az előttem állókkal. Bent szigorú lelkipásztorok terelgetik a báránykákat a széksorokhoz. Megállni nem lehet, úgyhogy Sir Isaac Newton sírját (a rejtélyes lovag) csak futólag nézzük meg. Az emlékmű Newton-t ábrázolja, amint a sírján ülve a könyvein könyököl, körülötte pedig az Univerzummal kapcsolatos legnagyobb felfedezései (bolygók, azok holdjai, stb). A Da Vinci kódban itt egy gömböt kell a szereplőknek megkeresniük. Azt a gömböt, ami a legfontosabb változást hozta Newton életében, de ami még sincs megjelenítve a szoborcsoporton. Lefújom a poént: az ALMA az, ami a fejére esve ráébresztette őt a gravitáció létezésére. Ismerjük a sztorit.

Az ülőhelyünk felé sietve (vagyis siettetve) áthaladunk Darwin sírja felett is. Épp Darwin-nak volt egy elmélete a kiválasztódásról és a legrátermettebb egyedekről. Azt hiszem, büszke lenne rá, hogy ennyi rátermett, élelmes ember halad át naponta a porhüvelye felett. Ingyen :-)

FOTO (itt meg newtin es darwin sirjarol lenne foto. guglizzon ra, akit erdekel :) vagy jojjon vissza kesobb, mikor potolom)

A széksorokhoz érve kapunk olvasnivalót is. Az egyik papíron a zsoltárok vannak, a másikon a mise menetének leírása - gondolva a valójában nem is a mise miatt érkezett látogatókra. Elég sokan vannak. Vagyunk. Talán a társaság harmadát teszik ki az élelmes turisták. A maradék vélhetően valóban Isten előtt teszi tiszteletét.

Elkezdődik a mise. Énekel a kórus. Jó az akusztikája a templomnak. Közben folyamatosan szivárognak be az újabb turisták a terelőpásztorok bosszús arckifejezésétől kísérve. Mennyi ideig is tart egy ilyen mise? Remélem, nem lesz több egy óránál, bár elég sokat sétálgattunk előtte, nem baj, ha üldögélünk egy kicsit és zenét hallgatunk. Ja, hogy itt nem üldögélni fogunk. Álljunk fel, üljünk le, mondjuk együtt, álljunk fel, üljünk le. És még csak 10 perc telt el. Nah. Ilyen európai stílusú misén ezer éve nem voltam. Elfelejtettem, hogy itt a lelki nevelés összevonódott a testneveléssel. A 12-ik percben Martin elkezd motoszkálni.

- Nem megyünk már? - suttogja.
- Kimenni a mise közepén? Nem udvariatlan dolog ez? Maradjunk még egy kicsit.

Más turisták kevésbé törődnek az udvariassággal, kezdenek kiszállingózni. Látszik rajtuk, hogy ők is cikinek érzik, de Londonban még annyi más látnivaló van, nem tölthetik itt a fél délutánt. Még csak 20 perce vagyunk bent, de lassan mi leszünk az egyetlenek a nem misére érkezettek közül, akik még bent ülnek. Hát jó. Menjünk mi is...

Szerencsére a terelőpap épp máshol jár, így még a szemébe sem kell néznünk, mikor leadjuk a zsoltáros papírt (amit nem a pap írt - hihihi bocccsi).


Martin nem csak a gyalogos városnézésben (és templomlátogatásban) volt jó partner, de érdekelte a kabaré is. Már érkezésen utáni első hetekben elterveztem, hogy elmegyek egy stand-up comedy show-ra, amit CS-en hirdettek és persze ingyenes, csak nem akadt társaságom hozzá. Én sem voltam benne biztos, hogy minden poént értenék és értékelnék is, de azért kíváncsi voltam. Martin viszont kapott az alkalmon és még ő piszkált, hogy mikor megyünk már az Angel Comedy-be.

Kiderült, hogy a kabaré helyszíne azon az útvonalon fekszik, ahol a belvárosból hazafelé szoktam jönni, és már sokszor nézegettem azt a buszmegállót, hogy egyszer le kéne szállnom és körbesétálni, mert olyan hangulatos, kávézós kis utcák övezik. Most végre megvolt ez is.

Az előadás egy pub felső emeletén volt. Pici terem, kb 20 székkel, aprócska színpaddal. Az első fellépő, Barry, rögtön bevonja a közönséget is. Ettől tartottam. Próbálok az előttem ülő mögé húzódni, de Martin élvezi a játékot és azonnal jelentkezik, mikor a keresztnevekről meg a honnanjöttélről kérdezősködnek. Nem sok turista vesz részt ezeken a kabarékon. Szóviccek, meg hát az angol humor ugyebár... Szóval azonnal érdekességgé válik, hogy svéd. És nyilván érdekes lehet az is, hogy kivel jött. Barry háromszor kérdezi meg tőlem, hogy én honnan származom. A mögöttem és előttem ülők lelkesen válaszolnak is helyettem. Én lapulok. Aztán Barry közli, hogy most már körbetorpedózott, igazán válaszolhatnék én is. Kénytelen vagyok észrevenni, hogy nekem beszél. Még jó, hogy el akartam kerülni a szereplést. Épp az ellenkezőjét sikerült elérnem :-)

A show baromi vicces. Meglepetésemre majdnem mindent értek is, végigröhögjük az egészet. Barry nagyon jól nyomja. 50 perc után van egy sörszünet, aztán egy másik fellépő szórakoztatja a közönséget. Ez kicsit már hasonlít a Westminsteres látogatáshoz. A nézők negyed óra után laposkúszásban szivárognak kifelé. Az előadó politikai híreket meg celebeket mutogat egy kivetítőn és béna poénokat mond hozzá. Mivel a széksor legbelső részén ülünk és még sörünk is van, nem erőltetjük a szökést.

A kabaré végén lehet pénzt adni a kijáratnál, ha tetszett. Naná, hogy tetszett! Isteni (vagyis angyali) volt! Jövünk máskor is!

Könyvtár a kézben

Utazásaim alatt, közlekedésre várva sok időm lett volna olvasni, le is töltöttem ebookokat az ipodra, de a technika útját állta szórakozásomnak. Az ipod ugyanis zenelejátszásra lett kifejlesztve, a képernyője nem energiatakarékos. Míg zenét hallgatni egy aksifeltöltéssel majdnem 24 órán át lehet folyamatosan, addig a könyvolvasás már 4-6 óra alatt lemeríti. Nagy szükségem volt már egy eBook olvasóra, ami egy hónapot is kibír egy feltöltéssel....

Meg is ígértem magamnak, hogy amint a Londonban szerzett bevételem eléri az ezer fontot, veszek egy műkönyvet.

Kicsit utána is jártam a kínálatnak. Alapvetően 3 eOlvasó vezeti a piacot: Kindle, Nook és Kobo.

Az én igényeimnek leginkább a Nook felelt meg. Ez képes kezelni az általam elérhető és használt fájlformátumokat (epub, pdf), van beépített világítása, tükröződésmentes és papírérzetű a képernyője, és még árában is a legjobb. És ha nem használom, akár 2 hónapig is elvan az aksija. Használva meg egy hónap.

Szerencsémre a gyártó épp nemrég dobott piacra egy új generációs terméket, így a régebbiek raktárkészletétől meg akarnak szabadulni. Már 50 Fontért meg lehet venni a pár hónapja még 80-100 fontért árult eReadert. Az ehhez illeszkedő tokokat is akciósan adják a hivatalos nook honlapon, úgyhogy profi kis felszerelést szereztem negyedáron.

Az a jó a nookban, hogy a neten ingyen elérhető könyveket is tudja olvasni (nem úgy, mint a Kindle, ami az Amazon saját fájljaira lett kialakítva s csak pénzért lehet olvasnivalóhoz jutni vele), és több száz könyvet tud tárolni egyszerre (mondjuk azt a többi is tudja).

Volt pár kedvenc linkem, ahonnan korábban sok könyvet ingyen leszedtem, de azok közben megszűntek. De mindig vannak újak. Például ez.

A megrendelt védőtok nagyon elegáns darab, matt fekete, bőrutánzat, puha és jó minőségű. Csak kicsit depis, hogy ennyire komoly. 

És nincs meg az embernek az a "könyvolvasós" érzése. Én szeretem, ha egy könyv régi és szép a borítója. Gyerekkoromtól vonzódtam a szép könyvekhez. Azt hiszem, nem is nagyon firkáltam össze egyet sem még a zsírkrétás korszakban sem. Ha az ember egy régi könyvet tart a kezében, olyan érzés, mintha közvetlen kapcsolatban állna a múlttal. Van is szép gyűjteményem szép borítójú antikvár könyvekből otthon. 

Kitaláltam, hogy egy valódi könyv kemény fedelébe kellene valahogy beleépítenem a nookot. Rákerestem a neten.... és nem én voltam az első, aki erre a gondolatra jutott. Sőt! Olyan oldalt is találtam, ahol bemutatják, hogyan alakítsuk át a borítót. Mondjuk én nem ilyen gumis mappás megoldással csinálnám, és nem is ragasztanám bele direktbe az eOlvasót, hanem olcsó szilikon tokot tennék bele, de azért a leírás nagyon jó. Az egyetlen baj ezzel az ötlettel az, hogy ehhez meg kell "ölni" egy régi könyvet :-(

Esetleg teljesen nulláról indulva, könyvkötészet jelleggel is lehet fedlapot csinálni, és akkor nem hal meg a múlt egy darabja a nemes cél érdekében. Erre is találtam oktatófilmet. És akkor még a szín és méret is választható.

És ha könyvutánzat helyett extrém védőtokra vágynék, hát arra is vannak dizájnok dögivel. A chips-es zacskótól az újságmintás borítóig. És mind egyszerűen elkészíthető házilag is, ha rámjön a technika óra.

Csak az nem mostanában lesz, mert sok az olvasnivalóm... :-)

Ingyen ölelések napja

2014 július 5.

Úgy döntöttem, hogy ideje már kibújni a csigaházból és visszatérni a városias életbe a hátizsákos körökből. Rendes ruha, rendes haj, smink, pasik. A hétvégén kimozdulok és ismerkedem!

Legkézenfekvőbb megoldásként azt néztem meg először, hogy lesz-e valami érdekes CS rendezvény. Volt! Mégpedig nem is akármilyen.

A Nemzetközi Ingyen Ölelések Napja esik erre a hétvégére, és Couchsurferek is szerveznek egy találkozót. Tökéletes! Pont erre van szükségem!

Fel is regisztráltam az eseményre, ahova akkorra már 300 másik résztvevő is jelentkezett. Szép létszám lesz ez!

A Free Hugs kampány Ausztráliából indult 2004-ben, mikor egy magányos srác úgy döntött, hogy feldobja önmagát és másokat egy kis kedvességgel és öleléssel. 2006-tól nemzetközi követői is akadtak a kezdeményezésének. Mostanra világszintű a buli és július 5 lett a kijelölt nemzetközi napja.

Nagyon rákészültem, ráadásul kaptam egy személyre szóló meghívót is aznapra egy szülinapi bulira ("Láttam, hogy jössz a Free Hugs meetingre, én is ott leszek és utána szülinapi házibuli lesz nálam. Gyere el!"), de aznap reggel nyilván esnie kellett az esőnek. A CS-es találkozó délután 2-tól 6-ig volt meghirdetve. Hááát. De esőben?! Úgy 2-ig hezitáltam rajta, aztán győzött a mehetnék és felkerekedtem. A buszjegyet úgyis meg kell vennem az esti házibuli miatt, akkor már inkább megnézem az ölelgetősdit is. Hátha épp eláll majd az eső, mire odaérek.

Négyre értem oda. Már csak szemerkélt az eső, aztán el is állt.

Kábé 20 couchsurfer volt még/már ott, táblákkal a kezükben. Azonnal csatlakoztam és kaptam egy táblát. 

A főszervező és az újonc

Vicces kis rendezvény volt. Jöttek-mentek a járókelők, némelyek a tábláink láttán azonnal jöttek a potya ölelésért, mások csak mosolyogtak. Volt, akihez mi mentünk oda ölelést ajánlva. Eleinte elég szégyellős voltam, mert hát mégiscsak vadidegenek aurájába kell belépni és ők is belépnek az én személyes terembe, meg különben is fel kell itten ajánlkozni és ha nemet mondanak, az furán jön le, de aztán belerázódtam. Ölelést kapni jó és adni is. Aki nem kér belőle, az annak a baja :-)

Este 6-kor a fő szervező srác, aki évek óta lelkes rajongója az ingyen öleléseknek, csinált egy sóbálványos videót is rólunk. Három percig álltunk mozdulatlanul abban a pózban, amiben a 6 órai harangszó ért minket. Ez kicsit látványosabb volt, mint a kaotikus futkosás és tömeges ölelkezések. Az egyik járókelő ki is használta a lehetőséget és minden sóbálványhoz odaszaladt szépen sorban egy potya ölelésért. Ez rajta van a videón, ami itt meg is nézhető. Az utolsó percet érdemes csak megnézni, mert különben hosszú és unalmas.

Hármas ölelés. Háttérben meg a rendőr sem marad ki

Biciklis ölelés csoportosan

A rendezvény után az ott maradt 15 résztvevővel még söröztünk egyet, aztán egy jópofa svéd srác kíséretében átballagtam a szülinapi buliba.

Az ölelős brigád

Angol egészségügy

Azért az ember mégis csak olyan, hogy megszereti az ételt osztó kezet, még ha büdös is.

Angliának kétségkívül vannak jó oldalai. Igazából, ha a sok emigráns nem élne vissza a rendszerrel, jó kis ország lenne ez :)

Ha az ember állandó lakosnak számít itt (ami nem nagy kunszt, mert elég évente fél évet itt élni és már rezidens az illető - ezért vagyok én is itt :-D ), jó pár dolog ingyen jár neki. Például a sürgősségi ellátás a kórházakban. A kezelések és kórházi tartózkodás viszont már regisztrációhoz kötött. A Nemzeti Biztosítási Szám (NI szám) - mint kiderült - nem azonos a társadalombiztosítási számmal. Azért külön kell regisztrálni.

A regisztráció egy szabadon választott (de lakóhely közeli) orvosi rendelőben történik. Egy általános állapotfelmérés (súly, magasság, kórtörténet, vérnyomás) és adatfelvétel után kap az ember egy NHS számot, amivel már ingyenes lesz a kórházi kezelés. A gyógyszerek - ha jól tudom - sürgősségi ellátáskor és kórházi kezeléskor ingyen vannak.

Az alapvető megelőző vizsgálatok, mint például fogászati kontroll, szemvizsgálat, ami Németországban teljesen ingyen járt, itt fizetős. Úgyhogy ezúttal nem fogok orvoslátogató tanulmányútra menni. 

Ha az ember nyugdíjas korú, már egész sok egészségügyi ellátás jár ingyen. Hallásvizsgálat, látásvizsgálat, vércukor, stb.

Ingyen van a nőknek 30 vagy 35 felett a méhnyakrák szűrés, ami ráadásul kötelező és sms-ben zaklatnak, ha az ember nem megy el időben. Ami az abszurditását adja a dolognak, az az, hogy a szűrést nem nőgyógyász csinálja, hanem a háziorvos asszisztense. Nőgyógyászhoz csak komoly esetben, beutalóval lehet menni. Háááát, biztos kiképzik az asszisztenst erre is, de azért én mégis csak bizalmatlan vagyok.

A fogászaton árcsoportok vannak megadva. A legolcsóbb szolgáltatási csomagban állapotfelmérés, röntgen, polírozás, flouridpótlás. Ez 18 Font (7500 Ft).

Az 50 Fontos csomagban benne van az egyes csomag, plusz tömés, foghúzás, gyökérkezelés.

A protkós csomag a legdrágább, ebben 219 Fontért az 1-es és 2-es csomagon kívül a műfogsor, hidak és koronák is benne foglaltatnak.
Egy kezeléssorozatnál egyszer kell fizetni. Tehát, ha a gyökérkezelés 3 fogorvoslátogatást igényel, és tömni kell még egy fogat is, akkor is csak 50 Font volt a buli. Ez azért elég jó ár így.

Az egyetlen szakorvos, ahol eddig jártam, a szemész volt, mivel a kontaktlencserendelés miatt kellett új vizsgálat. De ez sem az állami, NHS rendelés volt. Találtam egy optikust (Mee), ahol akciósan ingyen volt a látás- és szemvizsgálat, amennyiben utána náluk rendelek lencsét. Simán megéri.

A vizsgálat egy órát vett igénybe. Én még ilyen hosszú szemvizsgálaton nem is voltam. Normál esetben 15 perc alatt elkapkodják az optikusok. Itt mindent megvizsgáltak. Ami a legjobb volt, hogy az orvos megvárta a válaszomat, amikor a lencséket cserélgette a szemem előtt. Ilyen még nem történt velem. Többnyire úgy zajlik egy vizsgálat, hogy a doki villámsebességgel dobálja a különböző lencséket az ember fejére erősített inkvizíciós szerkezetben, és folyamatosan kérdezgeti: Ezzel jobb vagy ezzel?

A választ egyszer sem várja meg, a bizonytalankodást már egyéni ízlése szerint igennek vagy nemnek veszi. Az ügyfél többnyire azt sem tudja, mit kellett volna észlelnie, olyan gyorsan zajlik a folyamat. Aztán megkapja a receptet, megcsináltatja a szemüvegét és szédül és nem jól lát. De legalább romlik a szeme és jöhet újabb vizsgálatra. Ezzel szemben ez az optikus igen alapos volt. Megvárta a válaszaimat. Sőt. Amikor bizonytalan voltam, újra visszatette mindkét lencsét, hogy átgondolhassam a választ. Használt mindenféle gépeket a különböző vizsgálatokhoz, ezekből a szemnyomásmérő volt az újdonság számomra. Ez olyan, mint egy vízipisztoly. Odatartotta a szememhez, bele kellett néznem, és egy váratlan pillanatban szembelőtt egy kis sűrített levegővel. Ebből a pisztoly valahogy megállapította a szemnyomást. Ami még szintén ismeretlen vizsgálat volt, az a könnymérés. Egy indikátorfolyadékot kent a szememre és azzal nézte meg, hogy egyenletes-e a könnyborítás a szemgolyómon. Érdekes élmény volt ez is :)

A végén megkaptam a szemüvegreceptet, kiderült, amit eddig nem tudtam, hogy nem szimmetrikus a szemtengelyem (enyhe asztigmatizmus), de korrigálni nem kell. Tanácsokat is adott és győzködött, hogy hordjak néha szemüveget is, hogy pihenjen a szemem a lencse után.

Mivel pár üzletben láttam elég olcsó szemüvegeket (25 Font lencsével), még az is lehet, hogy veszek egyet...

Közben kiváltottam az Európai Biztosítási Kártyát is (ami régen E111 néven futott). Ez egyszerűbb volt, mint vártam. Csak fel kellett menni az NHS oldalára és kitölteni az igénylőlapot. Egy héten belül jött a kártya postán. Most már Magyarországon is (újra) biztosítva vagyok. Hehe.

Repkedés

2014 június 27-29.

Pilóta barátnőm (akit egyszer már említettem a blogban is) szólt, hogy a párja Angliába készül egy repülős hétvégére, lesz sok jó fej pilóta, és ha van kedvem, meglátogathatom. Volt kedvem. Eredetileg úgy volt, hogy Dóri nem is tud jönni, de aztán utolsó pillanatban mégis kapott szabit.

A repülős hétvége helyszíne a Shennington Reptér volt, Banbury mellett. Ez Londontól egy órányi vonatútra fekszik. Munka után mentem pénteken. Dóri és Gábor összeszedett a vasútállomáson, aztán rögtön csatlakoztunk is a reptéri társalgóban sörözgető népekhez. A hétvégi összejövetel apropója egy vitorlázó repülő verseny, ahol Gábor mint vontatópilóta segít be. A vontatópilóta vezeti azt a motoros kisrepülőt, amelyik felhúzza levegőbe a motor nélküli vitorlázó gépeket.

A versenyen ez úgy nézett ki, hogy 4 vontatógép (vagy 5? most nem emlékszem) felváltva húzta fel a kifutón sorban álló vitorlázókat, amíg mind fent nem körözött a reptér közeli légtérben. A vontatók megállás nélkül jöttek-mentek. Amint a vitorlázó leoldott róluk, már fordultak is és jöttek a következő versenyzőért. A verseny akkor kezdődött, mikor minden repcsi a levegőben volt. 

Amikor épp nem a verseny zajlott, a társaság evett-ivott és mulatozott. Szombat estére mexikói estet hirdettek. Gondoltam, ez majd abból áll, hogy salsát hallgatunk, mindenki tequilát iszik és néha "ollé"-zik egyet, de meglepetésemre a résztvevők nagyon komolyan vették a bulit. 

Zorró néninek még kardja is volt

Voltak érdekes közösségi játékok is. Az egyikben egy plafonról csüngő, mexikói díszítésű papírlovacskát kellett bekötött szemmel megütni egy pálcával, és minden találatnál csokik hullottak ki a lóból a nézőközönség közé.

A szállás volt még vicces. Pont ilyentájt szoktam barátnőimmel évi rendszerességgel Agárdon sátorozni Edda tábor címén. Mikor szóba került, hogy itt is sátrazás lesz, sejtettem, hogy kicsit hűvösebb éjszakákra kell számítani, mint Magyarországon. Hoztam is meleg ruhát, sídzsekit (az már Stonehenge-nél is jól jött), meg hálózsákot. Háááát.... ha nem szerzek pár extra kanapématracot magam alá és nem kapok kölcsön plusz egy nadrágot és takarót, valószínűleg kockára fagytam volna. Így is megfagytam, de legalább nem szögletesre. Anglia durva hideg éjszaka!

Szerencsére nappal jó idő volt, lehetett napozni (persze csak ruhában) és kiolvadni. És a társaság is kiváló volt (már amikor épp ébren voltam, ugyanis a mocskos londoni levegő után a vidéki oxigén kóros fáradtságot okozott), meg még egy kis repülés is jutott nekem, szóval király hétvége volt.

Technika óra. Kicsengettek.

Az várható volt, hogy az én ingerküszöbömmel ez a technika órás bohóckodás nem fog sokáig lekötni. Az elején nagyon vicces volt napi 3000 darab borítékot felcímkézni, de idővel csökkent a lelkesedésem.

A korai lelkesedés szakaszában még ott tartottam, hogy otthon sem bírtam magammal. A nyomdai bezúzásból kimentett top minőségű, fényes papírokat hazahoztam és folytattam a technika órát otthon. Pillangókat vágtam ki és ragasztgattam a falra dekorációként, meg samponos flakonból (az nem nyomdai) készítettem felakasztható szappantartót.

Ez a szappantartós mondjuk egy régebb óta sorakozó projektem volt, mert az utazások során állandó nehézségként szembesültem a problémával, hogy nincs elfogadhatóan steril hely letenni a szappanomat zuhanyzásnál, koszba meg nem teszem, mert ugye rámásznak a bacik és tudjuk, hogy a szappan az egyik legtutibb bacihordozó, ha nem tartjuk tisztán. Tusfürdőt meg ugye nem használok egyrészt az összetétele miatt, másrészt meg amikor minden gramm számít a hátizsákban, nem fogok vizet cipelni. Ezzel a pillanatok alatt elkészíthető kis tartóval viszont jelentősen emelkedett a boldogságszintem.

Mármint az élet munkától különböző területein. Mert a munkával kapcsolatban kevésbé voltam heppi. Egyre kevesebb értelmes meló volt bent, ráadásul megkezdődött valami tulajdonosváltás is, ennek következtében leépítették az embereket és igyekeztek távozásra bírni azokat, akiket anyagilag nem érte meg kirúgni. Közéjük tartozott a közvetlen főnököm, Monika is, aki segített a kis malőröm után visszakerülni a céghez. A nagyfőnök egyre több jogot és felelősséget vett el tőle, nélküle hoztak döntéseket a csoportjáról. Ettől Monika frusztrált lett és minket is frusztrált. Eleinte még naponta beszélgettem vele arról, hogy milyen szemétség így bánni vele 7 év után, de aztán elkezdte a rossz pillanatait rámpattintani. Oda jutottunk, hogy a végén már alig beszéltünk. Még munkaügyben sem szólt hozzám (hozzánk Nikivel).

A monoton munka és a kellemetlen hangulat megtette hatását. Nikivel elszórakoztattuk egymást szójátékokkal és cseverészéssel (már amennyit a nyomdagépek zaja engedett), de azért időnként a megbolondulás kerülgetett. Állandóan az órát lestem, hogy mikor lesz már szünet és mikor mehetünk már haza. Tiszta iskola. Volt, hogy két feladat között kínomban kartonpapírból asztalra állítható zsiráfot szabtam ki, meg volt, hogy az összehajtogatott mappákat pakoltam rekeszbe kortárs művészeti alkotásként. Közeledett a vég.

Szinusz és koszinusz hullámok tartanak a mappák végtelenjébe

Beadtam az önéletrajzomat (ismét) egy hotelbe (ugyanabba) reggeliztetős pincérnek. Inkább futkosok és ugrálok órákon át, mint üldögélek a szellemi leépülésre várva.

A hotel (ismét) cseszik behívni interjúra, de közben hallottam egy olyan megoldásról, hogy van ott valami beépített ember, aki soron kívül be tud juttatni ilyen alacsony munkakörökbe. És ezért még azt sem bánja, ha az ember egy szebb összeget fizet neki hálája jeléül. ;-)

Hát én azért vártam 3 hetet a hotel emberi erőforrás menedzsmentjének hívására, de miután pár nappal ezelőtt végleg kiakasztott a nyomdabeli főnöknőm tuskósága, és felmondtam (hajnali fél 3-kor, sms-ben, a lakásból kiköltözős búcsúbuli hevében, amely a kiköltözős takarítás során fellelt bontott üveg alkoholok lefolyótól való megmentésének következtében alakult ki), már minden nap várakozás pénzkiesést is jelentett, a hálapénz meg pár nap alatt megtérülne, ha bejutnék, szóval feladtam a várakozást és szóltam a megfelelő összekötő embernek, hogy fizetnék. Durván hangzik. Fizetek, hogy dolgozhassak. Ezt sem hittem volna magamról. De mivel nagy szükség van az önéletrajzomban szállodai tapasztalatra, ezt hosszú távú befektetésnek tekintem.

A nyomdai technika órákról meg végleg kicsengettek.

Hagyd el a villát MOST!

Egy hónappal ezelőtt elköltöztem az öcsémtől. Azon a hétvégén történt, mikor kirúgtak a nyomdából. Az új lakás pár száz méterre található a korábbi lakástól, így a költözés gyalogszerrel is megoldható volt. Öcsém egyik lakótársa segített áthurcolni a batyumat. Egy fuvarral meg is voltunk.

Az új lakásban 5 szoba van. Az egyikben egy magyar srác, Zoli lakott, aki bio és vega és annyira naprakész az emberiség elleni összeesküvés elméletekből, hogy bárhol, bármikor kiselőadást tudott rögtönözni ufókról, titkos szervezetekről, föld alatti labirintusokról, rejtett katonai bázisokról, protonokról, atomokról, dimenziókapukról és káros sugárzásokról. Egy futó csevely vele felér egy egyetemi továbbképzéssel.

A mellette lévő szobában egy német lány, Anna lakott, aki a toleranciát, a tapintatot és az együttélés alapszabályait még könyvben sem olvasta. A "holnap este buli lesz" felszólalására reagált "de holnap szerda és én 5-kor kelek" megjegyzésemet egy "én meg ma keltem korán"-nal elintézte, majd hajnali 2-ig kergetőzött sikongatva a lakásban a barátnőivel. Meg sem próbálta figyelembe venni, hogy rajta kívül még 6-an laknak a lakásban és esetleg valaki aludna is hétköznap. Következő lépéseként a szobámban elhelyezett - egyébként közös tulajdonú , ez igaz- ruhateregetőt a távollétemben kihurcolta a szobámból, leszedte róla a ruháimat, és rápakolta a sajátjait. Hogy ki engedte meg, hogy bejárjon a szobámba, mikor nem vagyok ott, meg egyáltalán hogy jut ilyen eszébe (alapszabály, hogy más szobájába nem lépünk be, csak ha ott van az illető és beengedett), és miért nem bírt várni plusz 3 órát, amíg hazajövök és átadom neki a teregetőt, az rejtély. Neveltetésének mélyén rejtőző rejtély.

A következő szoba a hostelszoba. Állandó lakója nincs, viszont 3-4 naponta új szállóvendég érkezik, ugyanis a lakás főbérlője (Papasz, egy magyar srác, aki nem itt lakik, csak több lakást szervez így össze magyaroknak) egy magánszállásos honlapon hirdeti a szobát. Változatos emberek fordulnak meg nálunk. Skót, kanadai, spanyol, kínai, francia, marokkói, amerikai, brazil, nem is emlékszem mindre. Én, mint meggyőződéses couchsurfer baromira élvezem ezt. Minden nap új arcok. Szinte utazom :D

A következő szobában 2 német-holland lány lakik. Mindketten félig hollandok, félig németek. Az ő szobájuk érdekessége, hogy abból nyílik az én szobám. Minden alkalommal, mikor belépek a szobámba, át kell haladnom az ő szobájuk sarkán. Na, mi aztán gyakorolhatjuk a tapintatot.

Első napokban én ehhez mérten szupercsendes is voltam. Semmi nesz, semmi zaj, semmi zene. Ők meg hangosan röhögtek éjszaka, csapkodták az ajtót, hallgatták a zenét jó hangosan. Pár nap után besokalltam és elkezdtem én is ajtót csapkodni, meg hangosan zörögni. Biztos annyira csendes voltam korábban, hogy nem is tudták, hogy milyen vékony a fal. A kis célzás után rájöttek. És elkezdtek ők is baromi tapintatosan viselkedni.

A bulizós német lány szerencsére egy hét után elköltözött, helyére pedig egy másik magyar srác, Andris érkezett, aki másfél éves magyarországi látogatás után tért vissza Londonba, ahol már jó pár évet lehúzott. Andris hirtelen feldobta az estéimet. Nagyon jókat lehetett vele beszélgetni. Bármiről. Órákon át tudtunk a konyhában üldögélni és csak cseverészni.

Aztán eljött június vége, és a lakás bérleti szerződése lejárt. Már amikor beköltöztem, tudtam, hogy egy hónapra szól csak ez a szoba, de mivel akkor épp hirtelen megoldás kellett és Londonban olcsó, de jó szobát találni nem könnyű, úgy voltam vele, hogy ezzel kapok 1 hónap haladékot, utána meg ki tudja, maradok-e egyáltalán Londonban.

Most, hogy letelt az egy hónap, én meg közben rájöttem, hogy nem érdemes nagyon ugrálnom és jobban megéri (adminisztratív okokból), ha maradok még Londonban egy ideig, megint költözés előtt állok. Papasz egy másik lakásába kellene átköltöznünk úgy szinte kollektíven. Német lányok, András és én. Csakhogy a jövendőbeli lakásban lakó srácok nem találtak még másik helyet maguknak, így torlódás van. Amíg ők nem mennek, nekünk nincs hova mennünk. Papasz próbálja győzködni a fiúkat, hogy húzzanak már, meg alkudozik az itteni tulajjal és halogatja a kiköltözésünket ebből a lakásból. Naponta nyerünk egy napot. Ennek következtében az eredeti június 25-i kiköltözési időpont óta becsomagolva állnak a cuccaim. Már nem pakolok ki. Úgyis mindjárt megyünk. Úgyis. Mindjárt. De tényleg :)

Közben András és Zoli már lelépett, a lakásban meg többségbe kerültek az ideiglenes lakók, akik némelyikével már nem is futok össze, mert olyankor kötöznek be, mikor nem vagyok itthon, és kiköltöznek, mire megtudom, hogy itt vannak.


Kedden viszont vége a dalnak. Végső határidő. A tulaj kiszavazott minket. El kell hagynunk a házat. Ez a való világ. Megyek vissza öcsémhez. :D

Stonehenge lehányva

2014 július 3.


Ismét egy időbeli ugrás következik. Ugyanis még meg sem írtam, mi történt az elmúlt egy hónap alatt, de már meg kell osztanom a múlt hétvége eseményeit.

Az oka pedig az, hogy az Origo gyorsabb, mint gondoltam :)

Megírtam nekik a június 20-i hétvége sztoriját, és tegnap este már meg is jelent a cikk.

A nyári napfordulót és az év legrövidebb éjszakáját Stonehenge ősi kövei között ünnepeltük páran. Ott is aludtunk a bronzkori szentélyben.

Erre a linkre kattintva olvashatjátok a beszámolót.