2014. október 25., szombat

Kókusztej - Hogy is van ez?

2014 október 13.


Egyik vendégünk Magyarországon ásványvizeket és reformkonyhás termékeket forgalmaz. Úgy gondolta, hogy a nyaralást összeköti az üzlettel, és tárgyal pár helyi kókuszgyártóval export-import ügyben. Tolmácsra volt szüksége, így magával vitt a tárgyalásokra.

Bepillantást nyerhettem Sri Lanka bizniszvilágába. És kapok az alkalmon, hogy eloszlassak pár tévhitet a kókusztejjel kapcsolatban.

Parasztvakítás avagy Mi folyik itt?


Bérelt autóval és sofőrrel mentünk Colombo-ba.

Az első megbeszélést az ország legnagyobb kókusztermék-gyártójánál, a Renuka értékesítési managerével tartottuk. Nem tudtuk, mire számítsunk. Vajon nyugati stílusú lesz-e a tárgyalás? Vagy sri lankásan késnek fél órát? Mennyire tudnak majd angolul?

Korábban érkeztünk a megbeszélt időpontnál, de már majdnem készen álltak a fogadásunkra. Rögtön teával kínáltak, hoztak ásványvizet és süteményt is. A megbeszélést azzal kezdték, hogy kisfilmet vetítettek a cégükről, a termékpalettáról és a gyártás főbb elemeiről. Kiválóan beszéltek angolul. Európai stílusú tárgyalás volt. Bármi kérdés merült fel részünkről, azonnal rugalmas megoldást kínáltak, ajánlottak promóciós segítséget a termékbevezetéshez, a magyar piaci árak és a konkurens termékek árának figyelembevételével kalkulálták a nagyker árakat, rugalmasak voltak a szállításban és mindenben. A főbb termékekből kóstolót hoztak, hogy összehasonlíthassuk őket.

Egyszerűen professzionális volt az egész. Amin Európában vagy Amerikában nem lepődtem volna meg, de itt valahogy nem számítottam erre a színvonalra. Sri Lankán a részletek nem fontosak, minden családias és barátias. Ez a cég viszont a barátságos fogadtatás mellett profi is volt.

És úgy tűnik, a termékeik a lehető legtermészetesebbek. A kókusz kókuszból készül :-)


A következő cég, akihez mentünk, a legnagyobb kókusztermék exportőr vállalat Sri Lankán. 
Kicsit lekezelően fogadtak. Ők is megkínáltak teával, megkértek, hogy mutassuk be a cégünket, de igazából oda se figyeltek. Heti több konténernyi cuccok küldenek több országba, egy-két konténernyi mennyiség nem nagyon érdekelte őket, és ez látszott is a fejükön. Mintákat (ami a magyarországi élelmiszer bevizsgálás miatt kell) is csak vonakodva akartak adni.


A harmadik cég, ahova mentünk, azt a stílust képviselte, amire a kezdettől számítottam. Kicsit szervezetlenek, kicsit felszínesek, de őszinték és barátságosak. Kókusztermesztő farmerek egyesültek és vezetőjüknek egy idős, tiszteletreméltó bácsit tettek meg, aki angolul minimális szinten beszélt (háromszor fogalmaztam át a mondanivalómat, alapigéket sem ismert, a végén már mutogattam néha), és egyáltalán nem voltak felkészülve külföldi forgalmazásra. De tündéri kedvesek és lelkesek voltak, jót beszélgettünk.


Minden cég elmesélte, melyik technikát alkalmazza a kókuszolaj (vagy vaj vagy zsír - ki hogy nevezi) kinyeréséhez. Ezek nagy részét már Tahitiről ismertem, ott eléggé foglalkoztatott a kókusz és minden, ami belőle készül. Itt is hasonló technológiával dolgozzák fel a kókuszdiókat.


KÓKUSZVÍZ

Nem vagyok biztos a magyar elnevezésben, mindenesetre ez az az ital, ami a fiatal kókuszdióból kijön. Aki járt trópusokon, az már elcsodálkozhatott a tényen, hogy ez az ital nem fehér. És nincs kókusz íze. Ez egy víz-szerű folyadék, amely az éretlen kókusz belsejében található, és tartalmazza egy felnőtt ember napi ásványi anyag és vitamin-szükségletét. Külseje sárga (királykókusz) vagy zöld.


Útszéli kókuszárus. A fillérekért (80 forint) megvett kókusz tetejét levágják és szívószállal tálalják. Ha kiittuk a levét, machetével kettévágják és a lágy hús kikanalazható


KÓKUSZTEJ

Ha a kókuszt nem szedik le fiatalon, akkor a növény a benne található folyadékot felhasználva vastag gyümölcshúst nevel a belsejében. Ez a fehér, kemény, ropogós, zsíros hús maga a kókusz, amit enni szoktunk. A kókusztej ebből készül, mégpedig úgy, hogy kikaparják a húst a héjából (nem könnyű munka, aki már próbálta, tudja), aztán összepépesítik vízzel (mai időkben turmixgépben), aztán átszűrik egy vászondarabon. A kapott eredmény egy krémes, tejszerű ital.



Önmagában is iható, de errefelé inkább főzésre használják (curry).

A konzervben kapható kókusztejeket gyakran visszahidratálással készítik, tehát a szárított, porított kókuszt hígítják vízzel a kívánt állag eléréséig.


KÓKUSZKRÉM

Krémesebb, sűrűbb kókusztej, általában 22 % körüli zsírtartalommal. Ezt is főzéshez használják, de a konzervekben sajnos a megfelelő állagot adalékanyagokkal érik el.


KÓKUSZROST

A fiatal kókuszt borító zöld héj az érés során kiszárad és 5-10 cm vastag, szálas, puha réteg lesz belőle. Ezt használják kókuszrost matracokhoz vagy kertekben komposztnak. Errefelé madzagot és keféket is gyártanak belőle.


KÓKUSZRESZELÉK

Kétféle kókuszreszelék van. Az egyik a nagydarabos, ami a kókusz húsából kivájva készül szárítással, és viszonylag drága termék. A másik a filléres kókuszreszelék, aminek alig van íze és fonnyadt, apró morzsácskákból áll. Ez az, amit lehet otthon bárhol kapni. Ez a kókuszolaj és kókusztej gyártásakor megmaradt hulladék, ami csak nyomokban hasonlít a kókuszra.


KÓKUSZOLAJ

A kókuszolaj úgy készül, hogy az érett kókuszokat héjastól feldarabolják (copra) és napon kiszárítják. Amikor a víztartalom már szinte teljesen elpárolgott, a megmaradt gyümölcshúst kiszedik a héjból, óvatosan melegítve-préselve kinyerik belőle az olajat. Ennek az olajnak sárgás a színe és kókuszillata van.

Rosszabb minőségben, de gyorsabban úgy tudják az olajat előállítani, hogy nagyobb hőfokon melegítik a kókuszt. Töpörtyűzsír kategória. Ez sötétebb színű és az illata sem olyan tiszta, de főzéshez még jó.

Nyugati országokban is egyre népszerűbb a kókuszolaj, de nálunk az illatmentest kedvelik az emberek. Elég hülye aromája lenne ugyebár a csirkepaprikásnak kókuszosan...

Ehhez alkalmazkodva az alap kókuszolajat finomítják. Vagy vegyi úton, vagy fizikailag. A fizikai finomítás drága és lassú, ilyenkor ásványokon szűrik át a sárga olajat. Ez halványítja a színét és enyhíti az illatát.

A vegyszeres eljárás kevésbé egészséges, viszont fehér és illatmentes olajat eredményez. Lehet választani.


SZŰZ KÓKUSZOLAJ

A legjobb és legdrágább megoldás a szűz olaj. Ilyenkor még szikkasztás előtt megtisztítják a kókuszt a csonthéjától és az alatta lévő barnás hártyától (mint a mandula). Lassan szárítják és melegítés nélkül, kizárólag préseléssel nyerik ki belőle az olajat.
Ez az olaj hófehér és kókusz illatú. Ez a legtisztább és legegészségesebb minőség. Csak megkérik az árát.

A kókuszolaj 24°C-nál magasabb hőmérsékleten folyékony. Ez alatt szilárd és fehér, teljesen zsírszerű.


+ ÖTLET

Ezen tulajdonságát kihasználva különben állati jó koleszterinszegény zsíroskenyeret lehet belőle csinálni. Illatmentes kókuszolajban (kb egy csészényi) ki kell sütni 1-2 szelet füstölt zsírszalonnát. A kókusz teljesen átveszi az ízt és illatot, kenyérre kenve tök olyan, mint a zsíroskenyér, csak egészségesebb. Tudom, mert próbáltam :-D



2014. október 22., szerda

A Sri Lanka effektus

2014 október 6.



Sri Lanka érdekes időzónába esik.

Az időzónákról Greenwichnél írtam részletesebben.

Nagyon kevés ország van, amelyik nem egész órával tér el az alapidőtől. Akkor szokott ilyen előfordulni, ha az ország nagy, és területe épp két időzónába esik, vagy ha kisebb sziget a zónahatáron. Sri Lankán kívül még Új-Fundland, Pitcairn szigetek, Marqueses szigetek, Irán, India, Ausztrália középső része használ például fél órás időzónát.


Szóval Sri Lankán 5 és fél óra az időeltolódás GMT-hez képest. A nyári időszámítás miatt ez most 4 és fél óra. Budapesthez képest csak 3 és fél. 

Ezt kicsit furcsa megszokni, ha az ember sokat kommunikál más időzónákkal. A másik félnek főleg. Eleinte, mikor időpontot egyeztettem Európával reggeli vagy esti csetelésre, és mondtam, hogy akkor nálam most negyed 6 van, mostantól 3 óra múlva érek rá, mindig kijavítottak, hogy nem negyed, háromnegyed. Aztán mindenki megszokta. 

Sri Lanka nem csak e miatt érdekes.


Másik furcsaság, az, ahogy a külföldiekhez viszonyulnak. Ez még valószínűleg a gyarmatosítás idejéből ragadt rajtuk, amikor a gazdag angol nemesek telepedtek le Ceylon szigetén (igen, ez volt Ceylon - erről majd később írok), és kilóra megvették a helyi lakosságot. Az itteni életszínvonalhoz képest elképesztő különbséget tártak fel a szingaléz őslakosok előtt, akik ebből legtartósabban annyit jegyeztek meg, hogy a fehérek kifogyhatatlan pénztartalékokkal rendelkeznek. Az angolok mellett a holland teakereskedők szolgáltatták a másik példát, ami szintén azt a benyomást keltette a szingalézekben, hogy a fehérek baromi gazdagok (és arrogánsak). A fehér szót itt nem minősítésként és nem rasszista értelemben használom, csak nem írhatok európait sem, mert csomó amerikai és egyéb ember is él itt külföldiként. A gyarmatosító meg elavult szó. Akinek nincs jobb dolga, mint ezen fennakadni, az nyugodtan írhat jobb javaslatot és majd lehet, hogy megfogadom :)

Napjainkban sok szingaléz áll napi kapcsolatban ide települt külföldiekkel, akik még mindig a magasabb életszínvonalat képviselik, hiszen egy rakodómunkás ritkán engedheti meg magának - legyen bármely nemzetiségű, - hogy teljes háztartást tartson fenn a trópusokon, illetve az év felében itt nyaraljon.

A karcsúbb pénztárcájú turisták még csak most kezdik felfedezni Sri Lankát, mint úticélt.

Szumma szummárum, a szingalézek szemében a fehér bőr egyet jelent a gazdagsággal. Saját kultúrájuk szerint pedig a gazdagok segítik a szegényeket, tehát a gazdag fehér dolga az, hogy anyagilag támogassa a helyieket. Egyébként is mindenki mindent megoszt a másikkal, nem ragaszkodnak annyira elvetemülten a magántulajdonhoz, mint a nyugati civilizációban nevelkedett emberek. Akinek több van, az többet fizet, akinek nincs annyi, az majd kap valakitől. Egy jómódú szingaléz nem vásárol olcsó boltban, viszont közúti balesetben tőle várják a résztvevők kárának megtérítését, még akkor is, ha nem ő volt a baleset okozója. 

A galád fehérek persze nem így gondolkodnak. Nálunk az az elv, hogy mindenki dolgozzon meg azért, amije van (vagy lopja össze, de ez egy másik témakör), és amink van, arra vigyázzunk. Csak azért, mert valaki szegény, nem osztogatjuk el neki az éves fizetésünk felét. Csúnya önző szokás :-)

Ehhez a hozzáálláshoz a szingalézek úgy alkalmazkodtak, hogy külön áron adnak mindent a külföldieknek. Külön étlap van az éttermekben, külön árak a piacokon. Más ázsiai országokban is próbálják lehúzni az embert, de ott nem ennyire hivatalos. Ott csak a balekokat húzzák le, itt viszont a legnagyobb szeretettel és tisztelettel számláznak ki ötször annyit. Az ember nem is igazán tud haragudni rájuk.


Ami nem annyira furcsa, de mindenképpen érdekes, az a meleg éghajlatokra jellemző maňana stílus. "Ej, ráér az holnap is!"

Nem sietnek, nem aggódnak, mindig mosolyognak. Türelmesen várnak egymásra akár egy órát is, megbeszélésre lazán érkeznek, úgy negyed óra késéssel kalkulálva. Megígérnek bármit, aztán a körülmények függvényében eldöntik, betartják-e. Ha segíteni kell valakinek, azonnal ugranak többen is, félreteszik egyéb dolgaikat. Rendkívül kedvesek, és még ellenségeikre is mosolyognak. Az az elvük, hogy lehet egymásra haragudni, fel lehet egymást jelenteni, vagy meg lehet egymást verni, de attól még illik mosolyogni, ha véletlenül összefutnak az utcán.


Az "ej ráérünk arra még" stílusra nagyon könnyű rászokni. Annyira, hogy vendégeinknek is napok alatt sikerül. 

Legutóbb egy fiatal nászutas párnak annyira jól sikerült az átállás, hogy majdnem itt ragadtak a szigeten...

Úgy volt, hogy kedden este repülnek vissza Magyarországra. Hétfőn még elmentek az egyik környékbeli strandra, estére pedig búcsúvacsit terveztünk nekik. A strandról visszatérés után, este fél 7 körül kicsit trécselgettünk, aztán mondom nekik, hogy pontosítsuk már a gépük indulásának idejét, hogy ahhoz rendeljem a transzfert másnapra. A reptér 2-3 órányi útra van tőlünk, és tengerentúli járatok esetén 3 órával felszállás előtt ki kell érni a reptérre. Úgy számoltuk, hogy délután 5 körül kell majd indulniuk a hotelből másnap este. Nézi a lány a jegyet, kezd elsápadni.

- Mi a baj? Nem este 10 körül indul?
- De.... de hányadika van ma?
- 6.
- Úristen! Ma indul a gépünk!
- Ne hülyéskedj már!
- De. Hatodikán indul. Most mi lesz?
- Hát elég necces, hogy elérjétek... 9 előtt nem lesztek kint a reptéren akkor sem, ha száguld az autó, és mára nincs is transzfer rendelve, lehet, hogy nincs is szabad kocsi. És össze sem vagytok csomagolva.
- Az nem gond. Rendelj transzfert, mi pakolunk!


Teljesen szkeptikus voltam...  A check-in be fog zárni 9 körül. Hiába érnek oda, nem fognak tudni becsekkolni. Már, ha egyáltalán odaérnek. 2 és fél órás az út általában. Most fél 7 múlt. Még a 9  óra is necces. Javasoltam nekik, hogy inkább módosítsák a jegyüket egy másnapi gépre. Azzal veszítenek valamennyi pénzt (na jó, nem keveset), de legalább megmarad a jegyük. Ha viszont elkésnek a reptérről, bukták a repjegyet. Megpróbáltunk online becsekkolni nekik, de valami ismeretlen oldalon keresztül vették a jegyüket, az meg nem engedte a közvetlen becsekkolást a légitársaság oldalán. Ez nem nyert. Próbáltam hívni nekik a repteret, hátha telefonon keresztül le lehet őket jelenteni (nem sok sansz, de Ázsiában vagyunk, bármi lehet). A reptér nem válaszolt. Közben gyorsan megrendeltem a transzfert. Szerencséjük volt, tudtak autót küldeni szinte azonnal. A kocsi megjött 7-re, ők addigra becsomagoltak, lezuhanyoztak, kiköltöztek a szobából (őszintén csodálkoztam, hogy bírták ezt ilyen gyorsan megoldani), elköszöntünk és már száguldottak is Colombo felé. Végig izgultam értük az utat. Én lehet, hogy nem mertem volna bevállalni ilyen késői indulással. Pedig mindig azt mondom, hogy a remény hal meg utoljára, és amíg nem látom, hogy elment a vonat, addig azt úgy tekintem, hogy vár  rám. De ebben az esetben teljesen reménytelennek tűnt a dolog, és a légitársaságok nem is szoktak rugalmasak lenni.

De ha valakit a Sors a tenyerén hordoz.... annak még ez is sikerült. Negyed 10-kor kaptam a hírt a sofőrtől, hogy odaértek, becsekkoltak, és minden rendben.

Az biztos, hogy nem felejtik el egyhamar Sri Lankát és a nászútjuk záróakkordját... :-D 


2014. október 21., kedd

Citromos kávé

2014 október 4.


Sri Lankán iható a csapvíz. A Lazy Lizardban saját kutunk is van, így a víz minősége garantált. A vendégeknek persze van kitéve ballonos víz, de én első pillanattól a csapból iszom és még élek.

A csípős ételeket is egész jól megszoktam az első 1-2 hét alatt. (Sosem hittem volna...)


Ennek ellenére egyik reggel kisebb émelygéssel ébredtem. Ez két héttel érkezésem után, épp akkor történt, mikor főnököm, Gabi elutazott Malájziába pár napra, és itt hagyott egyedül a hotellel és a személyzettel. Csak két vendégünk volt akkoriban, örömmel vettem a próbatételt.

Persze papírforma szerint, amint kitette a lábát a villából, elkezdődött a rendhagyó események sora.

Első nap rögtön Sampath betegedett le. Egész nap rosszul volt.

Sri Lankán úgy szokás, hogy a főnök gondoskodik az alkalmazottakról. Törődik az igényeikkel, kicsit olyan, mintha a gyerekei lennének. Sokat számított, hogyan reagálom le az első ilyen helyzetet. Amikor Sampath délig nem jelent meg a munkavégzés helyén, már nagyon gondolkodtam, hogy fel kéne hívnom, de úgy döntöttem, bizalmat adok neki és megvárom, mikor bukkan elő magától. Nem sokkal ebédidő után be is kopogott hozzám és szólt, hogy nagyon beteg, nem fog tudni dolgozni aznap. Megkérdeztem, miben segíthetek neki, szüksége van-e valamire, mondtam, hogy menjen és feküdjön le. Túlzásba nem akartam vinni az aggodalmat és a gondoskodást, de tényleg elég betegen nézett ki.

Másnapra jobban lett. El is vitte a két vendégünket a strandra a szálló saját tuctucjával. Délután, mikor ment a vendégekért, én is csatlakoztam, mert útközben be kellett ugranom az egyik boltba. Felvettük a fiatal nászutas párt, haladtunk visszafelé a tuctuccal, mikor egy hídnál váratlanul a velünk szemben haladó motoros kamasz megborult a járművével és éppen előttünk pördült egyet és egyenesen a tuctuc alá esett. Sampath gyorsan félrerántotta a kormányt, elkezdtünk a nádas felé száguldani, amit drótkerítés határolt. A motoroson nem mentünk át szerencsére. Sampath kb 20 méter után visszakormányozta a tuctucot az útra és megálltunk. A tuctucnak kissé behorpadt az eleje, és kiderült, hogy Sampath azért nem fékezett azonnal, mert a horpadás alá beszorult a lábfeje, így nem bírta elemelni, hogy rálépjen a fékre. Ezek után csoda, hogy egyáltalán meg tudtunk állni és nem borultunk fel. A motoros srácnak eléggé vérzett a lába, több tuctuc és motoros is ott termett másodperceken belül (honnan jöttek, mikor alig van forgalom azon az úton?!), és igyekeztek segíteni. Valaki orvoshoz vitte a motorost, az összeverődött tömeg meg elkezdte megszavazni, ki fizeti a károkat. Sampath javasolta, hogy távozzunk a helyszínről, mert csak zavarnánk (mármint mi, európaiak), úgyhogy hazasétáltunk. Utólag kiderült, hogy azért is kellett eltűnnünk, mert a Sri Lankai szokások szerint mindenben osztoznak az emberek. Akinek kevés van valamiből, annak ad az, akinek több van. Ha közúti baleset történik, nem azt nézik, ki volt a hibás, hogy az térítse meg az okozott kárt, hanem azt döntik el, ki engedheti meg magának, hogy kifizesse a többiek kárát. Ha egy drága autóba beleszáll egy csóró furgon és felborítanak egy tuctucot, akkor nem a furgonos fizet a többieknek, hiába ő volt a hibás, hanem a drága autó tulajdonosa, mert neki van a legtöbb pénze a résztvevők közül. Hiszen hogyan fizethetne egy szegény ember egy ilyen drága autó javításáért. Akinek meg drága autója van, simán kibír még 2 olcsóbb javítást. Az mindegy, hogy ki okozta a kárt. Ebből az elvből kiindulva küldött minket haza Sampath. Egyértelműen a motoros volt a hibás, mi hárman világosan láttuk, amint megbillent és alánk esett, de ha a tömeg látta volna, hogy közünk van a tuctuchoz, tőlünk várták volna, hogy megtérítsük a motoros kárát. Így viszont Sampath el tudta intézni, hogy a motoros fizessen. Igaz, ehhez el kellett mennie a srác szüleihez és tőlük kérni rá garanciát. A szülők szava itt sokat számít.

Sampath ügyességének köszönhető, hogy egyikünknek sem esett baja. Nagyon jól vezet.



Másnap reggel folytatódott a rendhagyó események sora. Ekkor ébredtem émelyegve. Nem ettem semmit, ami indokolta volna, úgyhogy ötletem sem volt, mi az oka.

Futólag megemlítettem Sampathnak, hogy engem is utolért a 2 nappal azelőtti baja, erre rögtön intett a feleségének, hogy csináljon nekem citromos kávét. Citromos kávét?! Hát, a eddig nem hánytam, akkor majd attól tuti. Kicsit akadékoskodtam, hogy én inkább azt a gyógymódot díjaznám, ami megszünteti a hányingert, nem azt, amelyik másik irányba tereli a problémát, de nagyon meggyőzőek voltak, így végül elfogadtam a furcsa italt. Egy jó erős fekete kávé, belenyomva 2-3 lime leve. Furcsa kombináció...

Gyanakodva ittam bele. Rosszra számítottam. És meglepődtem. Kellemes, limonádés íz, kesernyés kávéízzel kombinálva, sok cukorral. Kifejezetten finom volt!!!

Megittam, és szinte azonnal csökkent a gyomrom nyugtalansága. Fél óra múlva már teljesen jól éreztem magam. Délután kaptam még egy zöldcitromos kávét és már kutya bajom sem volt.

Érdekes gyógyszer. És még finom is...

Kíváncsi lennék, mitől ilyen hatásos.



2014. október 20., hétfő

Perahera felvonulás

2014 október 03.


Sri Lankán az egyik legfontosabb ünnepnek a telihold ünnepe számít. Ez - nyilvánvalóan - havonta ismétlődik. Minden hónapban más eseményhez kötik a teliholdat és másképp ünneplik.

Októberben egy elefántos felvonulással emlékeztek meg a Hold új ruhájáról.

Az 5 órán át vonuló jelmezes sokaság feldíszített elefántokkal, zenészekkel, akrobatákkal jelenítette meg Buddha életének fontosabb mozzanatait. Minden felvonuló csoport Buddha egy-egy életmozzanatáról szólt. Hogy melyikkel milyen sztorit jelképeztek, azt persze nem értettem, de azért így is érdekes volt.

A legelső csapat, aki felvonult, karikás ostorokat pattogtatott. Valódi karikás ostort. Valódi méretben és valódi hanggal. Nem is értem. Azt hittem, az valami nagyon magyar. Vagy lehet, hogy mégis van alapja azoknak az elméleteknek, miszerint a hunok (szkíták) India közepéből erednek?



A felvonulás a tarka jelmezek és zene-bona miatt leginkább a New York-i Halloween Parade-ra meg a Sydney-i melegfelvonulásra emlékeztetett.











2014. október 14., kedd

Gekkók harca

Imádom a gekkókat.

Halál aranyos és értelmes kis állatkák. Csendben meghúzódnak a szoba falán, elkapdossák a szúnyogokat és állandóan rejtőzködnek.

Igaz, némely fajtájuk (pl Polinéziában) nem éppen a legcsendesebb lakótárs, de a csettegésük egy idő után beolvad a háttérzajokba.

A gekkók általában kerülik az embereket, elfutnak és elbújnak, ha úgy érzik, megláttuk őket, és rettegve lapulnak, amíg a kétlábú szörny el nem távolodik. Emberre mászni eszükbe sem jut. Általában. Persze nem az én élettörténetem lenne, ha nem tudnék bármely általános megállapításra ellenpéldát felhozni...

Itt is akad a szobámban időnként egy-egy gekkó, de nem zavarjuk egymást. 

Egyetlen eset van, amikor nem szeretem a gekkókat. Amikor verekszenek. Borsózik tőle a hátam.

A gekkók területekre osztják a vacsorázóhelyeket és ragaszkodnak a territóriumukhoz. Ha bárki határt sért, megpróbálják elzavarni. Ha nem megy, támadnak. Ha egy gekkó sarokba szorítva érzi magát, gyakran hirtelen helyváltoztatással próbál menekülni. Ugrik. Hátrafelé.

Na, ettől lehet szívrohamot kapni, még ha tudja is az ember, hogy nincs veszély. Csak ijesztő a hirtelen mozdulat. Meg nem lát hátrafelé és ugrik a vak semmibe. Ami történetesen az én fejem is lehet, ha épp rosszkor vagyok rossz helyen. 

Tegnap este két gekkó épp az ágyam feletti ablakban vívta meg területharcát. Már a körmeik karcos hangja az ablak fa keretén borzongató érzést keltett, de a látvány még ezen is túltett.



Az egyik harapta a másikat. Meg húzta. És annyira el voltak foglalva, hogy közelről fényképezhettem és nem is reagáltak. Viszont benne volt a pakliban, hogy a szorultabb helyzetben lévő szaltóval próbál majd menekülni. Nem kellett hozzá nagy számításokat végezni, hogy nyilvánvaló legyen, hogy a szaltó érkezési pontja az én ágyam lesz. Azt meg azért ne már...

De persze de már. 

Amíg a harc tartott, nem is mertem az ágyamon maradni. Inkább nézem messziről, ahogy az ágyamon landol, nem kockáztatom, hogy leszállópályává válok.


És aminek meg kell történnie, az meg is történt. A lepedőmön ért földet a kamikáze. És mivel alapvető hüllőszabály, hogy ha gáz van, maradj mozdulatlan (mert a szaglással tájékozódó állatok - pl macska - nem érzik a szagukat és csak a mozgásuk alapján tudják elkapni őket), kis gekkó barátom is rendületlenül kapaszkodott a lepedőmbe. Mikor közelebb léptem, hogy jelezzem a felségterületem határát, bebújt a takaróm alá. Hurrá. 

Mondom, csípem a gekkókat, de erkölcsös lány nem enged be mindenkit a takarója alá, akit csíp... ;-)

Úgy átéreztem szerencsétlen kis hüllő helyzetét. Megtámadják, lezuhan, ismeretlen hely, kétlábú szörny közeledik... Valószínűleg halálra volt rémülve, nem akartam fokozni a stresszt, ezért békésen megvártam, míg elérkezettnek látta az időt arra, hogy áttelepüljön az ágy alá. A támadónak közben nyoma veszett. reméltem nem jön vissza, mert toleráns vagyok, de ha arra ébredek, hogy rámvetődik valamelyikük a harc hevében, hát lehet, hogy rutinból csapok akkorát, ami már egészségre káros.

Később még láttam az ágytársamat a falon az ablak felé osonni, úgyhogy minden rendben volt vele, de szerintem most egy darabig nem jönnek erre.


2014. október 12., vasárnap

Festegetés

2014 szeptember 23.


A szállodában éppen felújítás zajlott, mikor megérkeztem 3 hete. Még mindig tart, bár sok dologgal elkészültünk már. Új recepció épült, csinosodtak a szobák.

Mindenki ezerrel segített. Én a garázskapu feliratozását rögtön elvállaltam. Valaki már megcsinálta a festményt, csak a cégér hiányzott.



Kezelésbe vettem egy fonott karosszéket, felújítottam lámpabúrákat, díszpárnákat terveztem és a szőnyegszabás sem rettentett el.




Minden napra jutott valami. Hihetetlen, de lassan talán elkészülünk.




A recepció épülete
Még nincs kész

Amivel nagyon sokat dolgoztunk, az a szobákhoz tartozó konyha átalakítása volt. 

Eredetileg apartmanként működtek a szobáink, mindegyikhez tartozott egy kis konyha. De mivel a vendégek nagy része a strandon étkezik napközben, reggel és este pedig Sampath főz nekik isteni ételeket, teljesen kihasználatlan volt a főzősarok. Ezeket alakítottuk át hálófülkévé. Így minden szobában eggyel több vendég fér el, ami akkor különösen hasznos, ha gyerek is utazik a családokkal.

Minden kisszobánkat karakteres színnel láttuk el, és jól illeszkednek a nagyszobák meghatározó színeihez is.

A bordó szobánkat Arany és Gránát színbe öltöztettük, a hozzá kapcsolódó kis hálószoba pedig mélyvörös trópusi mintát nyert.

A narancssárga szobánk meleg árnyalatai a naplementére emlékeztetnek, kisszobájában vidám narancsos-pinkes takaróval.

A nászutas szobánk a lila különböző árnyalatait kapta, a hozzá tartozó anyós-szoba (hátha valaki őt is hozza a nászútra - mindenre fel kell készülni :-D ), pedig életteli, trópusi mintás kék árnyalatot.

A kék szobánkban a kék és arany dominál, ebben a szobában meghagytuk a konyhát. Hátha mégis akad olyan "elvetemült", aki a szakácsunk műremekei és a helyi kifőzdék olcsó és finom ételei helyett főzőcskézni szeretne...


Vendégfogadásra készen, megágyazva
Kék szoba

2014. október 7., kedd

Piac


Munkaköröm egyik fontos része a költségek nyomon követése és kordában tartása. Hogy minél hamarabb átlássam a helyi árszínvonalat, elmentem mindenhez értő szakács-karbantartó polihisztorunkkal, Sampath-tal a heti piaci bevásárlásra.



A piac olyan, mint az ázsiai piacok általában. Itt egy fedett, de oldalt nyitott csarnokban ülnek az árusok az árujuk között és hagyományos mérleggel mérnek. Ismerős és ismeretlen zöldségeket, gyümölcsöket lehet kapni.





Az áruk kilója átlagban 100 rúpia, azaz 200 forint. A banán olcsóbb (60 Rs), a papaya drágáb (150 Rs). A csilipaprikából negyed kiló 40 rúpia.


Van pár felismerhetetlen növény, de a többséggel találkoztam már Dél-Kelet-Ázsiában és Polinéziában. A legérdekesebb számomra a gotukola itt. Egy gaz-szerű növényke, amiből nagyon finom salátát csinálnak és reggelire sötétzöld levest is szoktak főzni belőle. Isteni az íze! És még egészséges is.



2014. október 6., hétfő

Sztriptíz a szentélyben


2014 szeptember 22.


A Lusta Gyíktól nem messze áll egy buddhista templom, a Yatagala Temple.

Beával (Gabi barátnője) kitaláltuk egyik este, hogy elsétálunk oda. Mivel buddhista szentély, a vállat és a térdet fedő ruházatban illik megjelenni. A váll fedése nem is volt gond, viszont a térd igen. Valami rejtélyes okból kifolyólag (na jó, nem is rejtélyes, tudom, hogy a fehérbor miatt volt, amit csomagolás közben iszogattam) nem hoztam hosszúnadrágot. Csak a farmert, ami az utazás alatt rajtam volt, de az ugye itt meleg. A szoknyáim meg épp térd felettiek.

A mi utcánk :-D


Gondoltam, áthidalom a problémát egy trópusi megoldással, és magamra tekerek egy strandkendőt. Sokan mászkálnak itt az utcán is szarongban (férfiak szoknyája) és száriban (nők kendőruhája), nem fogok furcsán kinézni.

Magamra csavartam a kendőt, a végét betűrtem a bugyimba. Nem éreztem túl stabil alkotmánynak, de úgy voltam vele, hogy majd figyelek, ne essen le. Beával elmulatoztunk a gondolaton, hogy amilyen vicces az élet, tuti épp akkor fog leesni rólam, mikor valami szerzetessel futunk össze.

Burjánzik az orchidea

Felmásztunk a sziklán álló templomba. Valami esemény lehetett, mert jöttek-mentek a narancssárga kendőbe öltözött szerzetesek. Szorongattam a szoknyámat. A szikla tetején le kellett venni a papucsot, mert Buddha előtt nem illik cipőben megjelenni. Épp egy csapat kamasz szerzetes álldogált mellettünk, mikor lehajoltam a szandálom levételéhez. Ez a mozdulat nyilván elég volt ahhoz, hogy a kendő vége leoldjon, és nyilván épp nem gondoltam rá, hogy fogni kéne. Felemelkedtem, a szoknya meg szétnyílt és lecsúszott. A szerzeteseknek nem illik nőkre nézniük, de szegények nem tudták nem észrevenni. Vicces volt, ahogy elfordultak, mosolyogtak, de mosolyogni sem mertek. Én meg nem akartam tiszteletlen lenni velük szemben, de annyira vicces volt, hogy bejött, amin előre röhögtünk, hogy nem tudtam cikinek érezni, csak vigyorogtam. 

A szentély bejárata

Mert végülis nem volt rossz ötlet ez a kendő-szoknya, Tahitin is sokat jártam így. Egyet felejtettem csak el: visszahajtani a derekamon, amivel rögzítettem volna. 




2014. október 5., vasárnap

Friss, zöld fahéj

2014 szeptember 27.


Van a közelben egy tó, amiben több kis sziget található. Az egyik szigeten egy kolostor van meditáló buddhista szerzetesekkel, van többek között egy madarakkal teli sziget és van egy olyan, amin fahéjat termesztenek.

A Koggala-tavi kirándulásunk a kolostoros és a fahéjas szigetet érinti.



A tavon kéttestű csónakkal (katamaránnal) vagy motorcsónakkal lehet közlekedni. Mi a katamaránt választottuk, ami ugyan lassabb, de lehetővé tette, hogy csendben élvezzük a tó és a szigetek látványát.

Vízbe nyúló mangrove erdők mellett haladtunk el, lestük a krokodilokat, de csak csak madarakat láttunk.



A kolostor után továbbcsónakáztunk a Fahéj-szigetre. A szigeten csak néhányan laknak, fő tevékenységük a fajéj termesztése és értékesítése.

Fahéjbokor


Érkezéskor rögtön fahéjteával kínáltak minket, aztán a bácsi hozzálátott egy fahéjág lehántolásának.



Először lekaparta az ágról a kérget. Én már itt meglepődtem, mert azt hittem, a fa kérgét használjuk fűszerként, itt meg kiderült, hogy nem is az az értékes része.

A megtisztított botot aztán bemetszette és leválasztott róla egy réteget. Sárga, puha, hajlékony anyag volt, nedves fás-narancsos-fahéjas illattal.

Friss zöld kéreg, száradt kéreg narancsos illattal, frissen hántolt fahéjrúd

Fahéjolajat is készítenek a kéreg kapargatásával. Bemutatta azt is, hogyan készül az őrölt fahéj. Egy földön álló famozsárban, hosszú bottal törik porrá, aztán átszitálják.

Ezt azért feltétlenül ki kellett próbálnom

Lehetett persze vásárolni is a helyben csomagolt termékekből. 

Fahéj minden formájában. Csak a fahéjolaj hiányzik
A legjobban a száradt kéregdarab ízlett. Nagyon lágy, süteményes, karácsonyi íze volt, nem a klasszikus fahéj íz

A sziget után visszacsónakáztunk a szárazföldre és meglátogattunk egy ayurvedikus kertet. Az Ayurveda egy indiai/sri lankai természetgyógyászati módszer, ami azon alapul, hogy különböző típusú embereknek különböző típusú kezelésre van szüksége azonos betegség esetén is.

A fahéj is gyakran használt gyógyszer (magyarul is) fertőtlenítő, csíraölő, immunerősítő, hányinger és emésztési zavarok elleni hatása miatt, de stresszoldó és hangulatot fokozó tulajdonságai miatt is érdemes néha egy csésze fahéjteát megiszogatni.

2014. október 3., péntek

Galle


Új lakóhelyem Unawatuna Beach körzetében található. Hozzánk legközelebb az Unesco Világörökségi listán is szereplő kisváros, Galle esik.

Galle erődjét a hollandok alapították 1663-ban. Különlegessége, hogy három oldalról határolja az óceán, fehér épületei a sötétbarna, nehéz faajtókkal pedig a gyarmati időket idézik. Az óváros kis utcái, az ősöreg mangrove fák, a házak tornácán berendezett egyasztalos kávézók elbűvölővé teszik a városka hangulatát.

A bíróság épülete

Régi főtér

A tengerpart

A múzeum udvara

Turisták a bástyán

2014. október 2., csütörtök

Állatkák



Sri Lankán több olyan állat van, amivel már találkoztam utazásaim során. 113 féle emlős él a szigeten, ebből 24 faj veszélyeztetett valamilyen szinten.

Vannak a kertben monitor lizardok, amilyenekkel Szumátrán találkoztam először, és amiket varánusznak szoktak magyarul fordítani, de mint megtudtam, ezek nem varánuszok. A varánusz ugyanis a nyelvével szaglászik, a gyík pedig nem. Mivel a monitor lizard (szabad fordításomban lesőgyík) nem nyújtogatja a nyelvét, az nem varánusz. Lehet vajon iguana a magyar neve?

Mérete általában kb 50 cm plusz a farka


Aztán vannak fekete majmaink a kertben. Fél éjszaka dzsungelhangokat hallatnak, de különben békés szomszédok. Nem lopnak, nem jönnek közel, csak ugrálnak a fákon. És a tetőn néha.



Van mongúzunk is a kertben. Ez egy nyestre (vagy görényre) hasonlító állatka. Időnként előjön és kotorászik valamit a medence szélén. Persze mindig akkor, mikor nincs nálam fényképezőgép.

Aztán vannak mókusaink. Picik és vékonykák. Sampath talált egy elhagyott mókusfészket a garázs mellett. Egy bébi volt benne. Az anyját valószínűleg elkapta egy ragadozó.



Kiderült, hogy már előző héten is találtak egy fészket. Annak a lakócskáját Sampath felesége, Shari etetgeti.




Ja, meg persze gekkók nélkül nem trópus a trópus. Mondjuk ezek a gekkók abban különböznek az eddigiektől, hogy csendesek. Nem csipognak. A gekkók jó fejek, de életük csupa veszély. 


Elszáradt tetemek a zsanér mellett
Ez történik, ha gyakrabban van nyitva az ajtó, mint csukva...

Találkoztam szkolopendrával is, ami egy páncélos külsejű százlábú és Tahitin azt tanultam róla, hogy nagyon fájdalmas a csípése. Állítólag óriásira dagad a testrész, amit betalál és hetekig nagyon fáj. Általában kókuszpálmáról hullik az ember fejére és ijedtében csíp.

Na, egy ilyen vándorolt be a szobámba. Még jó, hogy Bea észrevette. Ez éjjel rámmászott volna és ijedtében megöl... Így viszont Bea nyírta ki őt. Mire lapátot hoztam, hogy a buddhisták országában békésen és diplomatikusan megtárgyaljam vele távozásának körülményeit, Bea rövidre zárta a kérdést.

A tetem egy 2-3 cm-es darabja (amit szétkalapálódott a harcban) hiányzik a képről. Azért így is szép nagy.

Még jó, hogy ezek a kis szörnyek ritkán tévednek be a lakásokba. Ez is csak úgy került be, hogy behoztam egy kókuszágat az előszobába, ez meg épp az én szobámban keresett menedéket.

Ezen kívül lesznek még Sri Lankán elefántok és egyéb érdekes állatok.



2014. október 1., szerda

Mirissa

2014 szeptember 19.


Érkezésem utáni napon elvittük a vendégeinket a déli partszakasz egyik legszebb strandjára, a Mirissa Beach-re. Sri Lanka déli részén szinte csak szép strandok vannak, de akkor ezt még nem tudtam.

Útközben már majd kiestem az autóból, annyi fényképtémát találtam.

A gólyalábakon gubbasztó horgászok a tengerben, a kikötőben sorakozó kis, színes halászhajók, egy nászutas paradicsomnak berendezett privát sziget már sejttették, hogy csodaszép dolgokat fogok látni új otthonom környékén.

Hogyan fogjunk szardíniát


Nászutas paradicsom

Mirissa Beach

Ananászban tálalt saláta és a nagyhajú pultos


Délután hazafelé megálltunk halat venni a vacsorához.


Gabi és a halász
Sampath isteni vacsit főzött... leszámítva a csilit. Helyi szokások szerint szinte minden étel úszik a csiliben. A kanalat ugyan nem porlasztja el, ha belemártom, de szerintem a fogaimat siman leoldaná, ha bele mernék enni :)

Már látom, hogy ezzel lesz itt nehézségem. Lemaradok a legjobb ízekről, mert nem bírom a csípőset. Hajjaj.