A tücsök és a hangya boltba megy

Az ember nem is gondolná, hogy az olyan egyszerű hétköznapi dolgok, mint a bevásárlás, vitára adhatnak okot, amíg meg nem próbálja lebonyolítani ezt egy teljesen más kultúrából származó partnerrel.

Én egy olyan országból jövök, ahol teljesen normális 50 kilós kiszerelésben tárolni otthon a kristálycukrot és a lisztet, az olajat kartonnal, a krumplit meg 25 kilós zsákban venni. Csak, hogy legyen otthon. És ennek ellenére, ha a boltok véletlenül bezárnak egy napra karácsonykor (igen, most épp vasárnap is, de ez úgyis csak átmeneti, mert a magyarokat ismerve hamarosan megtalálja mindenki a neki való kiskaput és pont úgy lesz nyitva minden, mint eddig), akkor a megelőző munkanap estéjén kilométeres sorok kanyarognak a bevásárlóközpontokban és mindenkinek tele a kosara konzervekkel, kenyérrel és egyéb túlélőfelszerelésekkel. Az a biztos, ha van mit enni.

Azt már korábban is észrevettem, hogy a mediterrán és trópusi vidékek lakói nem nagyon aggódnak a kaja miatt. A mediterrán vidékek még csak hagyján, de a trópusiak kifejezetten a mának élnek ilyen szempontból. Ezt már Tahitin (pontosabban Manihin) is megtapasztaltam, mikor vendéglátóim üres rizsen és nyers halon éltek 2 hétig, mert a havi bevásárlást felették a hónap elején, újabb kajaszállítmány meg csak a következő hónapban érkezett a szigetre. Sri Lankán is adódtak kisebb nehézségek, mikor arra próbáltam ösztönözni a szakácsot, hogy a reggeliről megmaradt 3 kg rizst ne dobja ki nagy lendülettel, hanem adja nekem, mert én kiválóan jól fogok lakni a belőle készített ebéddel délben. 

Sokat gondolkodtam rajta, miből eredhet ez a nem előrelátó gondolkodásmód, és csak a klímával és a történelemmel tudom összefüggésbe hozni. 

Ott, ahol a kertben télen-nyáron nő gyümölcs, teljesen felesleges félretenni bármit, hiszen majd szedünk belőle frisset holnap. Meg hova is tennénk félre, hiszen a melegben megromlik. Jó, jó, ma már mindenhol van hűtőszekrény, de ha generációk nőnek fel úgy, hogy a félretett kaja másnapra megbuggyan, akkor egy generáció alatt nem fog az egész kultúra alkalmazkodni a hűtőszekrény nyújtotta kényelemhez.

Olyan helyeken viszont, ahol a zord téli időjárás következtében beálló éhezés veszélye fennáll, generációk élik az életüket takarékoskodva, és már gyerekként részt vesz az ember a lekvárfőzés, aszalás és borkészítés műveleteiben. Satöbbi. Jó, nyilván nem a 20. század második felében és utána élő családokról beszélek, hanem a kultúránk alapjairól, aminek következtében hangyává váltunk. Magyarországon meg szerintem a történelem is odatett egy lapáttal. A második világháború, Budapest ostroma, a jegyrendszer, a szocialista időszak "csak sárga gumicsizma van" és "ma épp nincs kenyér" áruházi készlete mind mind növelték az otthoni kamrák nagyságát. Akkor kellett venni, ha épp volt, nem amikor szükség volt rá. Ilyen kulturális háttérrel nem csoda, ha én is több hétre vásárolok be és örömmel veszek meg bármit, ami épp olcsóbb, még ha épp nem is terveztem bele a menübe, de majd úgyis elfogy valamikor.

Szóval adott a mesében a mexikói tücsök és a magyar hangya (magyar hangja Orsi - hahaha, de szar volt). 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hangya és egy tücsök, akik összeköltöztek. A tücsök egész nap muzsikált dolgozott, a hangya meg henyélt  intézte a bevásárlást és főzést. Minden jól működött, amíg a hangya egyedül járt a boltba, ám egy napon a tücsök is vele akart tartani. El is mentek a szupermarketbe. A hangya már rögtön a zöldséges pultnál felfedezett egy kiváló ár-érték arányú, egyetfizetkettőtkap alkalmi vételt 2 kg alma formájában és lelkesen be is dobta a kosárba. 

- Hú de jó almás pitét sütök belőle! - gondolta boldogan. Látta ezt a tücsök és saját értékrendje alapján soknak vélte a 2 kiló almát egy fajtából, ezért gyorsan kicserélte az egyik kilós zacskót egy háromszor annyiba kerülő, ám más fajtájú piros almára. A hangya csak nézett. 

- Jaj, ez így már nem akciós - gondolta, majd hangosan megkérdezte: - Miért cserélted ki az almát?
- Mert én a pirosat szeretem.
- Ebből én almás pitét akartam csinálni.

- De én nem kérek ma almás pitét.

- Nem ma. Majd valamikor.

- Egy kiló nem elég?

Nézett a hangya, nézett, gondolkodott, majd kirakta a kosárból az immár nem alkalmi vétel alma másik zacskóját is. Így már nem éri meg. Akkor nem lesz almás pite.

Mennek tovább a húsok felé.

- Vegyünk darált húst! - lelkesedett a hangya. - Csinálok megint olyan bélszínre hajazó vacsorát, amit úgy szerettél.

- Nem csirkét eszünk ma?

- De. Nem mára gondoltam. Valamikor a héten.

- Én nem kérek.

A hangya nem értette a szitut, hiszen a múltkor azt kérte a tücsök, hogy süssön majd megint olyan húst. Ezek szerint mégsem ízlett neki? De akkor miért mondta?

- Jó, akkor nem veszünk darált húst - mondta csalódottan. - Akkor mit akarsz venni?

- Én csak segíteni jöttem, te intézed a vásárlást, azt veszünk, amit te akarsz.

A hangya kissé gyanakodni kezdett, hogy a tücsök csak szívatja, de nem. A tücsök csupa ártatlan jóindulat volt. Továbbhaladtak a többi polc felé és egész hasonló jelenetek zajlottak le, míg aztán a hangya felhúzta magát és elindult a pénztár felé. Szinte üres kosárral. A tücsök utána. Ártatlanul és értetlenül.

Így esett, hogy az első nagybevásárlásból nem lett semmi, és ugyan eltartott egy darabig, mire sikerült kibogozni, hol lett csomó a masniból, de a boltból hazafelé menet már világos volt a képlet.

A tücsök akkor jár vásárolni, ha megéhezik. Naponta kétszer. De lehet többször is. És mindig csak azt veszi meg, amit épp enni akar. Ha megéhezik, leugrik a boltba. És szereti, ha üres és áttekinthető a hűtő. A hangya hetente jár bevásárolni, és mindig többet vesz, mint egy heti élelem. És ha megéhezik, az otthoni készletből találja fel magát. Ha nincs otthoni készlet, nincs ihlet sem a főzésre. Azt szereti, ha tele a hűtő. És ha valami hozzávaló hiányzik egy ételhez, inkább helyettesíti mással, minthogy leugráljon a boltba.

Szerencsére a tücsök és a hangya nagyon elszánt volt a zökkenőmentes együttélést illetően. Így tehát a hangya továbbra is egyedül jár bevásárolni, de csak pár napi készletet halmoz fel, a tücsök meg alkalmanként leugrik a boltba, ha hiányzik valami alapanyag főzéskor. A tücsök örül, hogy meleg étel várja az asztalnál, a hangya meg örül, hogy nem szólnak bele. mikor mit vesz és mit főz. Mindenki boldog. Fuss el véle.

Édesburgonya-mánia

Másik nagy felfedezettem az édesburgonya.

Ettem már ilyet párszor Latin-Amerikában és Ázsiában, de mindig köretként. Londonban vettem egyszer egy kilót, mert akciós volt, aztán játszottam vele. (Sosem értettem egyet a "Ne játssz az étellel" szabállyal :-D )

Kipróbáltam levesként, salátaként és sütőben sütve. Íze, színe baromira emlékeztet a sütőtökre, csak hamarabb elkészül és nem baltával kell szeletelni. Úgyhogy nagyon összebarátkoztunk.


Édesburgonya leves

2 db édesburgonya
1 db hagyományos krumpli
1-2 db sárgarépa

Elkészítés

Megfőztem a zöldségeket sóval, borssal. Tettem bele kevés őrölt római köményt, de csak jelképesen. Az egészet leturmixoltam. Ennyi. Pirított baconnel, tejföllel és egy-egy kiskanál almapürével ettük. (Az almapürét az angoloknál a mustárok mellett lehet megtalálni a boltban. 3 napig kerestem. Még véletlenül sem a gyümölcskonzervek közé rejtették.)

Saláta

Ez a saláta viccesre sikerült, mert Hombre eddigre már bátran evett bele bármibe, amit elétettem, és ez volt az egyetlen étel, aminél totál csalódott arcot vágott. De nem azért, mert nem ízlett neki, hanem mert ránézésre teljesen már ételt várt. Utána persze betermelte az egész tál salátát.

1-2 db édesburgonya
1 db alma
tejszín, joghurt, tejföl, majonéz

Megfőztem az édesburgonyát kis kockákra vágva. Mikor kihűlt, összekevertem édeskés-savanykás kutyult szósszal, amihez majonézt, joghurtot, tejfölt és tejszínt használtam. Azt hiszem, tettem bele egy kis friss koriander zöldet is, meg talán az almapüréből is egy észrevehetetlen mennyiséget.

Hombre ránézésre az almát főtt krumplinak, az édesburgonyát meg répának gondolta, így egy sós saláta ízére számított, azért lepődött meg. De aztán már nem bánta a meglepetést.



Sütőben sült édesburgonya


Ez Hombre otthoni receptje. Nem is igazán recept, mert csak annyi, hogy tepsiben meg kell sütni az édesburgonyát. Utána sütőtökként is használható. Mi hal mellé ettük köretként. Nekem nagyon bejött. Persze fénykép erről sincs. :-D

Levelesen

Eme helyen emlegetem eledelemet, melyet levelesen remekeltem.

Gondolom, ez után a mondat után elvesztettem az olvasók nagy részét, de aki maradt, annak elsősorban gratulálok a toleranciájához. Másrészt meg hadd osszam meg leveles tésztás ötleteimet.

December nagy felfedezése a leveles tészta volt. Életemben nem vettem előre gyártott tésztát, de olyan jó volt a sütőnk, hogy elkezdtem használni, és sorra kerestem az ötleteket, hogy mit süthetnék. Így akadtam a leveles tésztára. Londonban bármely szupermarketben kapható a hűtőpultban. Olyan 1 GBP körül van az ára. Sütőpapírral együtt van feltekerve, így se nyújtani nem kell, sem liszttel babrálni.

Kedvenc improvizációim következnek. (Nyilván nem én készítettem ezeket először, úgyhogy nem spanyolviasz, de mivel nem receptből dolgoztam, hanem ihlet alapján, úgy teszek, mintha én találtam volna ki.)

Wellington bélszín-gyanús vacsora

• 1 csomag leveles tészta
• 500 g darált hús
• 1 db vöröshagyma
• 1-2 gerezd fokhagyma
• 1 tojás
• fűszerek

Elkészítés

A darált húst megfűszereztem, mintha fasírtot csinálnék, belekevertem a hagymát és fokhagymát, beletettem majdnem az egész tojást (csak annyit hagytam meg, amennyivel a végén lekenem a tészta tetejét). A masszát beburkoltam a tésztával, megkentem a tetejét tojással, aztán késsel bevagdostam a tetejét és megszurkáltam villával. Előmelegített sütőben 180-200 fokon sütöttem úgy 40-50 percig. (Mivel nem terveztem a recept megosztását, csak az eredmény megevését, nem jegyzeteltem le az időpontokat és hőmérsékleteket, de valami ilyesmire emlékszem.)

Ez lett belőle.

Ha terveztem volna, hogy publikálom, nem a tepsiben fotózom le :-)

Vastag szeletekre vágva, friss salátával fogyasztottuk.



Sajtos-baconös spirálok

Na, ez tuti olyan, amit mindenki csinált már, és semmi újat nem mondok vele, de annyira egyszerű kaja, hogy ha valami gyorsat akarok csinálni, nekem eszembe sem jut hirtelen. Szóval jó időről időre leírva látni :-) És persze fénykép sincs róla, mert ki fényképez le egy alap vacsorát (a fészbúk megszállottakon kívül)?!

• 1 csomag leveles tészta
• 8 szelet bacon
• 8 szelet sajt

A leveles tésztát csíkokra vágtam, mindegyik csíkra egy-egy szelet bacon-t és sajtot tettem (eleinte nagy szeleteket, de a kisebb darabok jobban beváltak). A tésztákat a rakományukkal együtt kétszer megcsavartam úgy, hogy a tészta kerüljön alulra, aztán megsütöttem. Még 10 perc sem kell hozzá.

Háromkirályok süti

Leánykori nevén galette des rois. Tradicionális süti, amit január 6-án szokás enni Belgiumban és Franciaországban. Marcipános töltelék és porcelán szobrocska van benne. Aki a szeletében megtalálja a figurát, az lesz x ideig a király a családban. Hombre külön kívánsága volt a süti. A neten található receptek elég széles skálán mozogtak az almás és a sárgabarackos töltelék között, valamint a hozzávalók tekintetében sem látszottak megegyezésre jutni, úgyhogy végül mentem a saját fejem után. A hozzávalókat szemre mértem ki úgy, hogy a massza ne legyen túl lágy vagy túl kemény.

• 1 csomag leveles tészta
• 2-3 ek almapüré
• 100 g mandulaőrlemény
• 75 g cukor
• 1 tojás
• 50-100 g lágy vaj (érzésre)

Elkészítés

A mandulást, cukrot, vajat, tojást összekevertük. A tésztát két darabra vágtuk. Elvileg kerek kéne, hogy legyen, de Angliában szögletes tésztát árulnak, mi meg nem szórakoztunk a kerekítéssel. Az egyik lapot megkentük az almapürével, aztán rákentük a mandulamasszát. Befedtük a tészta másik felével. A széleket tojással összeragasztottuk és alaposan összenyomkodtuk, hogy ne folyjon ki a töltelék. A tészta tetejét meg kell kenni tojással, aztán dekoratívan be szokták rácsozni. A rácsozást a tojás után csinálják, mert ez adja a mintát. Sütés előtt meg kell szurkálni villával!! Mi ezt elfelejtettük. Fel is fújódott a süti, mint egy vánkos. De azért baromi finom lett! :-)

A sütést is másképp írja minden recept. Kb 25 percig sütöttük 200 fokon, amíg szép színe lett. 

Itt egy eredeti recept. Itt meg egy másik.

Kedvenc Brownie

Hombre decemberi szülinapjára akartam valami sütit csinálni, de sem tortaforma, sem habverő, semmi nem állt rendelkezésre a konyhában. Így a jól bevált sütés nélküli tortáim (meg itt van még recept) helyett valami újat kellett kitalálni.

Kerestem olyan receptet, amihez nem kellett habverő és az elkészítése sem igényelt túl hosszú időt, ugyanis kb 45 percem volt az egészre, ha meg akartam őrizni a dolog meglepetés jellegét.

Találtam egy gyors Brownie receptet. Csak 30 perc cakk-pakk.

Megcsináltam. Jobb lett, mint vártam. És Hombre jól meg is lepődött, hogy van torta, mert alig tűntem el a konyhában.

A fénykép nem publikálásra készült. Csoda, hogy csináltunk róla fotót

RECEPT

• 400 gramm durva porcukor (caster sugar)*
• 225 g olvasztott vaj (nem margarin!)
• 60 g kakaópor (nem cukrozott) (Szerintem ez kevés, én 100 grammot tettem)
• 1 tk vaníliakivonat
• 4 tojás
• 225 g finomliszt
• 1/2 tk sütőpor
• kis só
• 60 g dió

* A caster sugar angolszász környéken ilyen néven kapható a boltban, de ha van otthon kávédaráló, akkor könnyen elkészíthető házilag is: Kristálycukrot félig kell megdarálni, amikor már majdnem porcukor, de még szemcsés.

Elkészítés

A hozzávalókat a megadott sorrendben összekeverjük. 180 fokon 20-25 percig sütjük. Ennyi.

GYK: A cukrot és folyékony vajat elkeverjük, hozzáadjuk a kakaóport és a vaníliát. Utána jönnek a tojások. Ha egynemű a massza, mehet bele a liszt a sütőporral. Legvégén jön a dió. 

És a csokidarabok! Az eredeti recept nem írja, de a Brownie nem is Brownie csokidarabok nélkül. Én beletördeltem kb 100g étcsokit és kihagytam a diót. Meg a kakaóporból majdnem a dupláját tettem bele, mint a recept javasolta. 

Ez eddig úgy 5 perc munka volt. 23x33 cm-es, kivajazott tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben (180°C) 20-25 percig sütjük. Inkább 20. A Brownie akkor jó, ha nedves a közepe.

Itt az eredeti recept angolul.

Ismét béna kép, mert nem publikálásra készült

Én a szülinapi torta küldetés miatt a kész Brownie-t félbevágtam (nem vízszintesen, hanem csak 2 kisebb darabra) és egy étcsoki-nutella-vaj krémmel egymásra ragasztottam őket. A maradék krémmel bevontam a tetejét. Ezért olyan magas a süti a fényképen.

Az a jó benne, hogy felkockázva, lefagyasztva bármikor előkapható belőle pár darab, amit a mikróban átforrósítva, vaníliafagyival tálalva szoktunk enni.

Winter Wonderland

Londonban decemberben megnyílt a Winter Wonderland, amiről eleinte nem tudtam, pontosan mi is.

Megnéztem az esemény honlapját és úgy tűnt, hogy a Hyde Parkban egy csodaországot nyitottak, ahol húzós belépőjegyekért lehet szórakozni. A honlap szerint ráadásul előre kell jegyet foglalni és beléptetési időzónák vannak. Nem tetszett.

Szilveszter után viszont az argentin sráccal és barátnőjével (akit a bulin ismertünk meg) együtt ellátogattunk a parkba. Ekkor derült ki számomra, hogy a honlapjuk egy rakás kaka. A Wonderland nem belépőjegyes mulatság. Ingyenes. Karácsonyi árusok, adventi vásár jellegű bódésorok, forralt bor, sült kolbász. Hangulatos és szép. És igen, mellesleg lehet belépőjegy ellenében jégbárba menni, ahol a berendezés is jégből van, vagy felülni a hullámvasútra és egyéb körhintákra. De alapvetően bármikor látogatható és ingyenes. Hogy ezt miért nem sikerült a honlapon feltüntetni, azt csak az angolok tudják. Mondjuk a logika megint lecsapta a biztosítékot, amikor az adventi vásár bódéutcái közt próbáltunk tájékozódni és a kirakott térképen minden rajta volt, csak a legszembetűnőbb dolgok nem. Ott álltunk egy rohant magas karácsonyfa mellett, ami bárhonnan látható lenne, de épp csak ez nem volt feltüntetve a térképen. Rajta volt viszont a bódésorok elnevezése, ami viszont a bódésorokon nem volt feltüntetve. Szóval szuper jó térképed van, csak semmi köze a 3 dimenziós valósághoz. Gratulálok. Ismét.

Azért valahogy elboldogultunk (a térképen bajornak nevezett bódésort felismertük az ott árult kolbászok és sörök alapján, így betájoltuk magunkat). És hamarosan egy hüttébe is betévedtünk.

Nem ismeritek a Jagermeistert? Na, erre inni kell!

Találkoztunk egy beszélő fával. Épp faviccet mesélt. Tényleg. Jól el is gondolkodtam rajta, hogy magyarul miért éppen FAviccnek nevezzük a béna vicceket...

Volt egy állat jó hullámvasút, amire fel is ültünk. 6 font volt a jegy. Londoni viszonylatban elfogadható. Még talán olcsónak is számít. Alulról nézve nem tűnt ijesztőnek az útvonal, de mikor rajta ültünk, már az első kanyarnál működött az adrenalin. Úgy volt megépítve, hogy a kocsiból nem látszott a sín és az éles kanyarban úgy tűnt, mintha kisiklanánk. Végig visítottuk az utazást.

Akartunk volna menni még másik körhintán is, de későn kapcsoltunk és a helyek elkezdtek bezárni.

Na sebaj, másnap visszajövünk - gondoltuk, és akkor még nem tudtuk, hogy a Winter Wonderland zárónapját látogattuk meg...

Szilveszteri tűzijáték

Még december elején megállapodtunk, hogy a karácsonyt az én szájízemnek megfelelően töltjük, az év utolsó napját pedig az Ő kedve szerint. Azért, mert engem hidegen hagy a szilveszteri bulizás, a karácsony viszont a kedvenc ünnepem, Őt pedig a karácsony nem hatja meg, de mindenképp bulival akarta indítani az új évet.

Szilveszter kapcsán is ugyanolyan felkészültek voltunk, mint karácsonykor. December 31-én délután még halvány elképzelésünk sem volt semmiről. Annyi volt a terv, hogy megnézzük az éjféli tűzijátékot, amit Hombre évek óta látni akart, de hogy azt is hol és hogyan, azt nem tudtuk. Mivel aznap elég cidri volt az idő, nem tűnt túl vonzó ötletnek este 9-től az utcán szobrozva várni az éjféli lövöldözést. A legideálisabb az lenne, ha lenne ismerősünk, aki a tűzijáték környékén lakik és onnan mehetnénk nézelődni. Kár, hogy nincs. Vagyis... COUCHSURFING! Felrobogtam az oldalra és végigböngésztem az aznapi eseményeket. Hátha vannak mások is, akik a tűzijátékra készülnek és van valami tuti ötletük. Volt is pár szerveződő csoport, és az is kiderült, hogy ettől az évtől nem ingyenes a tűzijáték, fizetni kell, ha közelről akarja valaki látni, a környező utcák le lesznek zárva. Gyorsan megnéztem a belépőjegyes oldalt is. Naná, hogy minden jegy elkelt. Még kb novemberben. Akkor ez sztornó. Találtam viszont egy meghívót házibuliba: Nézd a tűzijátékot az ablakomból!

Na, ezt nekünk hirdették meg. Írtam a szervezőnek, aki fél órán belül vissza is igazolta és küldte a címet. Hurráá! Lesz tűzijáték és nem fagyunk meg!

A szervező srác előre szólt, hogy az utcák le lesznek zárva, de majd értünk a kordonhoz és hoz belépőket. Akik a lezárt zónán belül laknak, igényelhettek karszalagokat esetleges vendégeiknek. Nem sokkal 9 után érkeztünk meg a megjelölt metrómegállóhoz. Tele volt minden rendőrökkel. Megkérdeztük az egyiket, hogy merre van a mozi, ahol a sráccal kellett talákozunk. Elküldött minket egy irányba, ami már akkor gyanús volt, hogy rossz lesz. Pár száz méter után javasoltam, hogy menjünk vissza a metrómegállóhoz és induljunk ellenkező irányba. Viszont visszafelé nem engedtek a rendőrök. Kérdeztük, hogy akkor hogyan juthatnánk el a mozihoz. Azt mondták, körbe kell sétálnunk a blokkot. Elég logikus, mert másfél perce még átengedtek, most meg körbejáratnak, ahelyett, hogy 200 métert visszaengednének. De mentünk a mutatott irányba. A következő sarkon balra akartunk fordulni, de nem lehetett. Kérdeztük, hogy akkor merre. Másik irányba mutattak, hogy azt a blokkot is körbe kell sétálni. Király. egyre messzebb jutunk a célunktól. angol szervezettség szerint senki nem tudott semmit, főfeladatuk az volt, hogy lerázzák az érdeklődőket és másokhoz tereljék őket, akik majd ugyanezt fogják tenni, amíg a kérdezősködő megunja és hazamegy. A 6-ik elterelés és információtlanság után besokalltam. Hangosan szidtam ezt a kókler idióta bandát, akik még egy térképet sem tudnak kitenni, hogy legalább lássa az ember, mi van lezárva és hogy lehet kikerülni. Odaállítják ezeket a bálám szamarakat, akik meggyőződéssel tartják be a szabályt, de hogy mit és minek tesznek, azt nem tudják. Az egyik ide küldött, a másik oda. Vagy egy órát bolyongtunk, szétfagytunk, a buli szervezője meg egyre kevésbé óhajtott ránk várni. Kilométerekre voltunk a címétől és a biztonságiak csak azt hajtogatták, hogy jöjjön értünk a meghívónk és hozzon karszalagot. Próbáltunk körbe-körbe járva közelebbi utcát találni, de mivel nem láttuk át a lezárásokat, a kordonok mellett állók meg csak másfél méteres körzetben voltak jól informáltak, még azt sem tudták megmondani, hogy ha lekutyagoljuk a következő 2 kilométert, akkor ott átjutunk.e a kordonon.

Másfél óra küzdelem után Hombre javasolta, hogy adjuk fel. Ide nem jutunk be, a srác nem jön ilyen messzire, hideg van, menjünk a francba haza. Mivel a cél előtt nem szeretek megfutamodni, egy utolsó fegyvert még megpróbáltam bevetni. Drámai sírást rendeztem az egyik őr előtt, aki végül megsajnált és átengedett minket. Rohadt messze voltunk a címtől, de legalább kordonon belül!

Mikor végre célba értünk, kiderült, hogy ott rontottunk el mindent, hogy az inkompetens rendőrt kérdeztük meg a legelején. Ha csak bambán körbesétálunk, kérdezősködés nélkül, magunktól is ráakadtunk volna a mozira. Rendkívül kedves volt a rendőr, aki a hülyeségével elcsűrte az esténket. Ismét bebizonyosodott, hogy Angliában az udvariasság számít, a tudás nem.

A buli viszont nagyon jó volt. Hamar el is felejtettük a nehézségeket. Nemzetközi társaság gyűlt össze. Ahogy az már CS esetében lenni szokott. Voltak argentinok, svédek, németek, finn, orosz, lengyel, spanyol, mexikói és magyar, és még akiket elfelejtettem azóta.

Éjfélkor elkezdődött a tűzijáték, amit eredetileg a tetőről akartunk nézni, de annyira hideg volt, hogy végül a nappali ablakánál messzebbre nem mentünk. így is tökéletesen látszott minden, ugyanis alig néhány száz méterre voltunk a fellövés helyszínétől és előttünk nem volt más épület.

Éjfél után a házigazda előkapott egy megafont és kiüvöltött egy hepinyújírt az ablakon. Hirtelen én is késztetést éreztem, hogy megafonba kiabáljak egy boldogújévet. Erre a többiek is elkezdték sorban a saját nyelvükön kiüvölteni a jókívánságukat. Közben azt figyeltük, hogy kinek a köszöntésére figyelnek fel az utcán alattunk mászkálók. A magyarra senki nem figyelt fel. Gondolom, a magyar kolónia máshol bulizott.

Hajnalig ment a beszélgetés és röhögés. Volt egy argentin srác, aki megrögzötten szelfiket készített. Európa körúton van, ez a mániája, hogy csoportos szelfikben örökíti meg kalandjait.

Jelmezkellékek is voltak, csak hogy ne unatkozzunk

Valamikor 3 óra körül, mikor a társaság nagy része már lelépett, feltűnt valakinek, hogy a házigazdát már egy ideje nem láttuk. Mi van, ha rosszul van? Megkerestük. Meglett. A szobájában hevert az ágyon. Vérző homlokkal. A fiúk próbálták kideríteni, mi történt, de a srác még azzal sem volt tisztában, hogy csupa vér. Eléggé be volt rúgva.  Miután meggyőződtünk róla, hogy túléli az éjszakát és nincs rosszul, csak ki van ütve, mi is távoztunk.

Másnap a vendégeket kérdezgette a házigazda, hogy mit tudunk a sérüléséről, mert nem emlékszik, hogy szerezte... :-)

Karácsony az Origón

Karácsony kapcsán megjelent 2 cikkem az Origo Karácsonyi mellékletében.

Az egyik Tahitiről, a másik Új-Zélandról.

Ünnepek

A karácsonyt eredetileg Londontól távol akartuk tölteni, de aztán valahogy senki nem szervezte meg nekünk a kiruccanásunkat :-)

Maradtunk Londonban. Aztán december 24-én is valahogy elszaladt az idő napközben és mire észbe kaptunk, már esteledett, nekünk meg se kajánk, se karácsonyfánk nem volt. Ekkor került fel a falra villámtempóban a papírcsíkokból álló fenyőfa, én meg kirohantam a boltba halat szerezni, mert annyira késő nem lehet, hogy ne legyen halászlé szenteste. Persze a boltok ki voltak fosztva, már mirelit hal sem volt sehol. De mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. (apropó reményhal.... halászlé, hm?) Végül az egyik szupermarket mélyhűtőjében ráakadtam egy utolsó zacskó fagyasztott tengeri halra. Hát, nem épp ponty, de jobb, mint a semmi. Majd a halászlékocka csodát tesz. Vagy nem.

Villámgyorsan tűzre dobtam a halászlevet, aztán nekiálltam a székelykáposztának. Mert hát ugye, ha siet az ember, akkor nem ám valami egyszerűt csinál, hanem muszáj ragaszkodni a tervezett menühöz. Csodák csodájára este kilencre minden kész volt. Kivéve az asztalt. Merthogy még szalvétánk sem volt otthon. Hétköznap a konyhai kéztörlőt használtuk lustaságból, de azért szentestére mégiscsak kellett volna valami ünnepi szalvéta. Késő bánat.

Hombrét közben finom célzásként megkérdeztem, hogy valóban futóshortban és edzőtrikóban akar-e részt venni az ünnepi vacsorán, amin ő persze teljesen meglepődött, mert ugyan megbeszéltük, hogy nekem a karácsony fontos ünnep, és belement a díszítgetésbe is, de arra álmában sem számított, hogy ki kell öltözni egy vacsorához. Viszont anyukája (esetleg előző barátnői) többéves munkáját dicséri, hogy egyetlen kérdés kellett csak és máris tudta, hogy ing és hosszú nadrág. :-)

Míg a sportemberből jóképű latínóvá vedlett, próbáltam septiben alkalomhoz öltöztetni az asztalt. Épp előző napokban botlottam bele egy szalvétahajtogatós ötletbe a neten, azt gyorsan alkalmaztam is. Eredetileg damasztszalvéta kellett volna hozzá, de a papírkéztörlő is pont jó lett. (Pont egyik fotón sem látszik, de itt a videó az elkészítésről.)

A nagy kapkodásban rádöbbentem közben, hogy a napokkal azelőtt beszerzett fenyőfa formájú szilikon sütiforma, amiben desszertet akartam kreálni, valahogy elfelejtődött és nem is használtam. Mivel már csak 15 perc volt a vacsoráig (mert ha 20 percet vártunk volna, mindetten éhhalált haltunk volna), nem volt jobb ötletem, mint a hűtőben kotorva kreatívat alkotni. Koriander zöldet és kecskesajtot összekevertem egy kis tejföllel, ezt a masszát belepréseltem a sütiformába és becsűrtem a fagyasztóba. Csak megdermed 10 perc alatt. Gyorsan megpirítottam 2 szelet kenyeret, rájuk hajtogattam egy-egy szelet füstölt lazacot, felnégyeltem, aztán rájuk fektettem a havas fenyőfákat. Szerintem egész karácsonyosan nézett ki és még finom is volt. Na, előétel pipa :-)

Az asztalt megszórtuk édességekkel, volt otthon borunk is, úgyhogy minden készen állt az ünnepi vacsorához.

Mexikóban a december 25-e a karácsony fő napja, így másnap mexikói menü volt.

Hombre még az ünnepek előtt beszerzett egy 6 kilós marhanyelvet, hogy valami különleges mexikói kaját készítsen belőle. Néhai vegetáriánusként fenntartásokkal fogadtam az ötletet, miszerint ez nekem ízleni fog, de azért kíváncsian vártam. A biztonság kedvéért és a nyers nyelv láttán azért abban maradtunk, hogy a főzési és szétboncolási folyamatok megtekintésétől megkíméli harmatos lelkemet és éjszaka főzi meg.

Mikor másnap tálalásra készen állt az étel, már nyoma sem volt semmi csúnya látványnak. A hús megfőve, megtisztítva, feldarabolva várta, hogy megkóstoljam. Természetesen tortillával ettük, amit együtt készítettünk, és volt hozzá friss paradicsompüré is, amit pár feldarabolt paradicsom és olívaolaj összeforralásával készített. És meglepetésemre nagyon finom volt a hús!

Karácsonyfa

Karácsony előtt a fő téma a karácsonyfa volt.

Igazi fa legyen vagy műfenyő? Kicsi vagy nagy? Cserepes vagy vágott? Legyen egyáltalán?

Nekem tetszett volna a valódi fa ötlete, de a legkisebbek is elég drágák voltak Londonban, annyit meg nem ért (40 Font). A műfenyő egyikünknek sem jött be, de azért valamiféle karácsonyfát mindenképpen akartam.

Végső ötletként kitaláltam, hogy csomagolópapírból kivágok egyet és felragasztom a falra. Jó lesz az.

Hosszas keresgélés után be is szereztem egy zöld csomagolópapírt (valamiért Angliában épp csak pont zöldet nem árulnak), és kivágtam belőle egy klasszikus karácsonyfa formát.

Hombre szerint viszont az alkotásom jobban hasonlított egy Klu-Klux-Klános figurára, mint fenyőfára, így gyorsan javítottam rajta. Két ezüst szemmel már valóban csuklyás szektatagnak nézett ki.

Miután éjszaka párszor szívrohamot kaptunk a sötétben ránk meredő hóhér láttán, Hombre javaslatára végülis egy dekoratív, csíkokból álló karácsonyfa került a falra, amit papír díszekkel ékesítettünk (eredetileg ajándékkísérő kártyaként árulták, de megláttam bennük a lehetőséget).

A szoba többi falát is ünnepi hangulatba öltöztettem, amitől a pasik általában agyfrászt kapnak, egy programozó-minimalista esetében pedig ez különösen megrázó élmény, s amikor aztán kis hóemberkék és télapócskák füzérét lógattam végig az ablakkerettől a csillárig, az elkeseredett arckifejezés az ünnepi készülődés részeként állandósult. De azért a lelke mélyén biztos örült, hogy Karácsony volt. :-)

Az élet babos oldala

Egyszer az öreg király magához hívatta a lányait és megkérdezte, mennyire szeretik őt. Az első azt mondta, annyira, mint a galamb a búzát, a második, mint a szellőt nyáron, a harmadik azt mondta, mint a levesben a sót. Ismerjük a mesét. (Ha mégsem, itt egy link. Videó és szöveg is van hozzá.)

Csak azért jutott eszembe a mese, mert sosem tudhatjuk, egy-egy lényegtelennek tűnő étel mennyire fontos valakinek.

Kellemesen telt a december Hombre mellett. Reggelire mindig Ő készített rántottát chorizóval (paprikás kolbász), sült babbal és tortillával (mexikói kukoricalepény), vacsorára meg én kreáltam valami nem-mexikóit. Teljesen normális volt a fuziós konyha fogásait látni minden étkezésnél. Olyan, mintha mindig turisták lennénk. :-)

Egyszer, mikor én már kicsit untam a banánt (izé, a babot), én készítettem a reggelit. A tojás kötelező elem volt, anélkül nem kezdődhet számára a nap, de gondoltam, kolbász és hagyma helyett teszek zsenge spenótot a rántottába és eszünk egy üde spenótos omlettet. Meg is csináltam, szépen feltálaltam. Jön Hombre, leül, néz. 

- Mi a baj? - kérdezem.

- Nincs bab?- kérdezi.

- Ehhez nem illik a bab. Ma nem eszünk. Azért túléled, nem?

- Neeem - válaszolja kétségbeesett fejjel. - Hogy lehet bab nélkül rántottát enni?

- ???

- Bab nélkül a rántotta olyan, mint a sült krumpli ketchup nélkül.

- ??? Én nem eszem ketchupot a sült krumplihoz.

- Tényleg?! Ó, ezek az Európaiak! Fura ízlésetek van. Úgy példákat kell kitalálnom.

És persze azzal neki is állt babot melegíteni. Nem tudtam, hogy ennyire mély érzéseket táplál a paradicsomos sült bab iránt.

Ezek szerint részéről az lesz a legszebb vallomás, ha egyszer majd azt mondja: "Nélküled olyan lenne az életem, mint a rántotta bab nélkül."  :-D

Citrom a levesbe

Decemberben többnyire ki sem mozdultam a lakásból. Eleinte azért, mert Sri Lankáról jövet nem volt nálam téli ruha és a futárra vártam, aki Magyarországról, barátnők közreműködésével hozta a téli ruháimat. Később azért, mert irritált London. Aztán meg azért, mert baromira belejöttem a háziasszonyka szerepbe és állandóan főzőcskéztem. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a háziasszonyka mód odáig sosem fog fajulni, hogy a takarítást is élvezzem, de megfelelő mennyiségű vernyákolással és meggyőző minőségű gasztronómiai csodákkal majd idővel elterelem Hombre figyelmét az ilyen apróságokról és remélhetőleg ő is belátja majd, hogy mindenkinek jobb, ha más takarít, én pedig energiáimat a főzésre fókuszálom a suvickolás helyett.)

Az első étel, amit főztem neki kb 3 nappal érkezésem után, egy egyszerű tejszínes hagymaleves volt.

Feltálaltam a levest, vártam, hogy megkóstolja és megtudjam, mennyire egyezik az ízlésünk. Hombre meglátta a levest, felpattant, kikapta a hűtőből a citromot, és mielőtt észbe kaptam volna, már bele is nyomta a levesbe! Jéééézus! Mit csinál? Mint tájékoztatott, ők Mexikóban minden levest citrommal esznek és citrom nélkül el sem tudta képzelni. Mondtam neki, hogy Európában meg sok olyan leves van, amibe nem passzol a citrom, szóval, ha nem teszek neki a tányérra citromot, akkor az adott ételbe nem való. Tudomásul vette, de pár nappal később, mikor gulyáslevest főztem neki, újra próbálkozott. "Egészen biztosan nem tehetek bele citromot?" 

Lesznek még itt kulturális különbségek. Kíváncsian várom őket! :-)

Miután a citrom-kérdés tisztázódott egy darabig nem főztem levest, főztem viszont minden mást. Szerencsére Hombre nyitott az újdonságokra és bármit megkóstol, amit eléteszek, így bátran kísérletezgettem új, szokatlan fogásokkal is. 

Egyet-kettőt megosztok majd. Csak, hogy azok, akik a pékséges, süteményes vagy sajtos időszakban csatlakoztak a bloghoz, ne érezzék úgy, hogy el vannak teljesen hanyagolva. :-)

Fuss el véle?!

Felveszem a fonalat. 

Szóval valahol ott ért véget a történet, hogy kikötöttem Londonban, de nem voltam túl heppi emiatt. Egyrészről igen, mert a kellemes társaság feledtette a város iránti ellenszenvemet, másrészről viszont én mindig annak voltam a híve, hogy olyan helyen szabad csak élni, ahol szeretünk lenni.

Kicsit aggasztott is ez a gondolat decemberben. Mert hát próbáltam én elfogadni a helyzetet, hogy ne nyomassza Őt a felelősség, hogy emiatt vagyok letört, de azért látszott rajtam, hogy nem nagyon örülök, ha a belvárosba kell menni. 

Na de az élet tele van váratlan fordulatokkal! Reményhal barátom megint bebizonyította, hogy semmi sem reménytelen. És hát a lelkem mélyén én sosem gondoltam komolyan, hogy úgy ér véget az UTAM, hogy letelepszem Londonban és itt fogok élni, míg itt a vége fuss el véle.

Embör (vagy stílszerűen használhatnám inkább ugyanezt a szót az anyanyelvén: Hombre) egy brit cégnek dolgozik és célszerű London környékén laknia, de szerencsére otthonról végzi a munkát, így azért mégis jut egy kis helyszínbeli rugalmasság a játékasztalra. Több-kevesebb vernyákolást (aka női módszer a férfiak bármiről történő meggyőzésére) követően el is kezdtünk gondolkodni rajta, hogy el kéne költözni valami jobb helyre. Egy kisebb városba. Napokig bújtam a térképet, kerestem London környékén olyan várost, ami nem porfészek, és jó a közlekedés London felé.

Egyik este vacsoránál megkérdezte Hombre:

- Gondolkodtál rajta, hova kéne költözni?

- Igen, de nem találtam jó helyeket még. Te?

- Nekem van ötletem.

- És mi az?

- Költözzünk Dél-Franciaországba.

- ....

Kicsit meglepődtem. 

Nem tudtam, hogy ilyen opció is van. Pedig de. Olyan munkája van, amit otthonról végezhet. Ez az otthon meg bárhol lehet elvileg, ahol van internet. Csak nem tudtam, hogy benne lenne a világjárásban ilyen hirtelen.

Szóval költözzünk Dél-Franciaországba! Az élet tökéletes! Mint a mesében!

Mert hát hogy is lehetnék én boldog valakivel, aki helyhez kötött?!  :-D

111111

JÁTÉK!

Nemrég átlépte az oldal megnyitását számláló számláló a százezret, de mire észbe kaptam, már késő volt lementeni a képernyőt. 99.950-nél láttam utoljára, 3 perccel később már 100.023 volt. Jobban szeretem a szép kerek számokat.

Hamarosan elér a számláló 111.111-hez.

Akinek sikerül elcsípnie a pillanatot, amikor a számláló 111111-et mutat és elküldi nekem képfileként, annak hozok egy általa választott apró meglepit (pl. hűtőmágnes vagy édesség, stb.) a következő úticéljaim (lesz egy pár) egyikéről.

Ha nem akad olyan szerencsés, aki épp a 111111-et csípi el, akkor az kérhet ajándékot, aki az ehhez legközelebbi számlálóértéket fotózza le.

Nem tudom, mennyire motiváló a szuvenyír, ha nem az, akkor elég, ha jófejségből kapja le valaki a szkrínt. :-)

GYK: 

A képernyőt úgy lehet lefényképezni, hogy a megörökítendő képernyőben állva egyszerre lenyomjuk az ALT és a PRT SCR billentyűket. A PRT SCR billentyű általában a DEL és INS billentyűk környékén vagy netbookon a jobb felső sarok környékén rejtőzik.

Az így lefényképezett képernyőt a számítógép memóriája csak átmenetileg tárolja, de le kell menteni egy file-ba. Ezt legegyszerűbben úgy lehet, hogy megnyitjuk a Start menüből (Kellékek) a Paint programot (de lehet ám Word is), és az üres rajzlapra téve a kurzort, megnyomjuk a CTRL és a V billentyűket egyszerre. Ez beilleszti a képet. Ezután már csak le kell menteni a file-t (bal felső sarokban a menün belül) és elküldeni nekem. Köszi :-D

Forrest Gump újra fut

Egy kicsit hirtelen tűntem el.

Emlékeztek Forrest Gump-ra?

Valaki rászólt: "Fuss, Forrest, fuss!" És futott. Többezres tömeg követte, futottak vele hónapokon át, míg egy nap Forrest így szólt: "Elfáradtam, hazamegyek." És hazament.

Na, nálam is valami ilyesmi történt a bloggal kapcsolatban.

Most, 3 hónap pihenő után, a Francia Riviéra napsütésében újra rámjött az írhatnék. Nem tudom, mennyire lesz tartós ez a késztetés, de azért írok majd. Ha egyáltalán van még, kinek... :-D